Elhatároztam, hogy megpróbálok félévnyi figyelmes lemezhallgatás után az én szemszögemből kemény, kötözködő, tehát reális kritikát írni Ákos Még közelebb című kiadványáról.
Először is, az anyagi valóság. Papírtoknak jobban örültem volna, mert kevesebb az esélye bármilyen törésnek. Két korongot találok belül: CD és DVD. A nyomtatás, tipográfia kiváló, de ez elvárt tizenvalahány év tapasztalat után. Van benne egy-két túl művi fotó, a többi alapvetően elfogadható. A külső borítófotó és a szövegkönyv meleg színvilága harmonizál a lemezcímmel.
A nyitónóta a Hűség albumot idézi az elektronikus dob alapokkal. Itt van az első probléma szerintem. Ennyi év után már el lehetne jutni oda, hogy ne dob effekteket használjon az ember egy kiforrottnak mondott rock (vers) lemezen. Ugyanis 12 számból hét büszkélkedhet vele. Ott van egy kitűnő dobos Bánfalvi Sándor személyében, jobban lehetne hagyni, hogy érvényesüljön! Ahol viszont játszik, ott pontos, odaillő és nagyszerű. Ilyen például, az Ébredj és a Gépszabadság. Az egyik Ákos-interjúban hallottam, hogy eleinte a legtöbb dalhoz az akusztikus gitár mellé csak bőgőt és seprűvel, illetve hurkapálcával püfölt dobot képzelt el; ez aztán a hangszerelés és a felvételek folyamán nem így alakult. Pedig a Minden most kezdődik el, a Még közelebb, az Őszi tájkép, az 1956 és az Egyetlen hívó szó elég megérdemelte volna a rendes dob- és basszus/bőgőjátékot. Annál is inkább, mert Ákos kísérőzenekarának tagja Fekete Tibor „Samu” is, aki nagyon jó és tapasztalt basszusgitáros.
Vonóskar az Ikon című lemezen már szerepelt 1998-ban, majd a Hűségen (2000), a Hét parancsszó című verslemezen (2001; gregorián kórus, Kaszás Attila és Balázsovits Edit közreműködésével) és az Új törvényen (2002) is. Ezeken még csak színezte az albumot, az Andante turnénak (2003) már ez adta az alapját, és így van ez a mostani koronggal is. Ők is hét dalban kapnak helyet, néhol meghatározó szereppel, máshol meg csak aláfestés jelleggel.
Az igazi karakterét a lemeznek egyrészt az akusztikus gitáros hangszerelések és a hozzá kapcsolódó furcsa pengetési módok, másrészt az ötfős Vivát Bacchus! férfikar adják. Egyre többször jelennek meg zongorabetétek, ami új színt visz a dalokba.
Már mutatkoznak jelek Kovács Ákosnál arra, hogy kevésbé populáris zenei irányokba menjen el. Erre példa a Még közelebb gregorián vokáljaival, a Gépszabadság monoton dob-basszus lüktetésével és emelkedett-felemelő vokáljaival, az 1956 minimalizmusa, valamint az Egyetlen hívó szó elég sejtelmes, balladai hangulata. Nekem ezek az alkotások keltették fel a figyelmemet igazán. Ennek tükrében az Adj hitet, a Mondj igent és az Ennyi nem elég című dalokat elhagynám a lemezről, ha zeneileg gondolkozom. A Még közelebb instrumentális változata kellemes és hangulatos, de születtek már ennél sokkal jobb ének nélküli dalok.
Szöveg és gondolatvilágában azonban egységesnek mondható, bár néhol elcsépelt a mondanivaló. Nem hiába említettem a verslemez kifejezést, ugyanis, bár sokan nem tudják, Kovács Ákos költő is. Sőt, inkább költő, mint zenész. És úgy érzem, hogy őszinte is. Közelebb kerülhetünk hozzá, ahogy édesanyjáról (Őszi tájkép) vagy gyerekkorának emlékéről (A lepkegyűjtő) énekel. Közelebb Krisztushoz (Még közelebb) és talán a forradalomhoz is (1956). Fel akarja hívni a figyelmet, hogy ne a fogyasztás, materializmus (Gépszabadság), ne az emberi butaság és rossz szándék (Mondj igent) legyen példa; hogy van kiút a nyomorító, beteggé tevő bűnös életből (Ébredj, Tű a vénán). Kovács Ákosnak a Krisztus által hirdetett szeretet az élet alapvető értéke. Emellett azonban megtalálható szövegeiben az irónia: így akarja jelezni az ellenszenvét a mai kor visszásságaival szemben. Legalábbis a lemez ezeket tükrözi.
A DVD-ről annyit érdemes mondani, hogy egy odafigyelő gesztus a vásárlók felé. Hogy a tőle telhető legtöbbet adja emberünk, feltette rá az egész albumot, meg az Adj hitet klipjét mindenféle hangnormával, valamint készített egy kisfilmet. Ebben három dalt játszik el a lemezről egy szál gitárral. Így, lecsupaszítva, a Minden most kezdődik el megállja a helyét, az Őszi tájkép bőgővel és seprűs dobolással, a cinek fokozott használatával jobb lenne (így közelebb állna az album-verzióhoz, de élő hangszerekkel), az Egyetlen hívó szó elég meg a lemezen található változatában teljes egész, bár, mint már említettem, ott is élő dobok kellenének.
Bánfalvi Sándor a doboknál, Fekete Tibor elektromos bőgővel és basszusgitárral, Szakos Krisztián az effektjeivel szintetizátoron, Balásy Szabolcs a zongoránál, a Vivát Bacchus! vokálokkal, a tízfős Andante Strings vonóskar, Kékkői Zalán gitárokkal, Kovács Ákos gitárokkal. Ez volt a felállás a téli turnén. A színpadon helyet kapott egy kivetítő is. Mindenképpen nagyszabású és professzionális koncertről van szó, ami külföldi szinten is megállja a helyét. Az is dicséretes, hogy az egész lemezt bemutatják, hiányosságok nélkül, példának okáért az egész vonóskar jelen van a színpadon. Véleményem szerint viszont a Még közelebb hangulatához jobban illene egy színházteremben, egy művelődési házban, vagy akár egy templomban tartott közvetlenebb hangulatú előadás, ami mellőzi a monumentalitást. Ugyanis némely dal elveszett az Aréna hatalmas terében. A zúzós rock dalok viszont remekül szóltak.
Dob, bőgő, cselló, akusztikus gitár, férfikar, talán zongora. Ez lenne a csupaszon tökéletes felállás. Ákos már említette egy interjúban, hogy a Még közelebb turné után, 2008 körül valami különlegességen gondolkodik. Előtte kiad a mostani turnéról koncertkiadványokat, valamint egy novellás-felolvasós lemezen dolgozik. Kíváncsian várom.
Úgy gondolom, ha az új zenei irányokon halad tovább, előtérbe helyezi a lírát a néhol propagandisztikus szövegekkel szemben, és ugyanilyen őszinte igyekszik lenni, akkor teljesedik ki igazán Ákos művészete.
Először is, az anyagi valóság. Papírtoknak jobban örültem volna, mert kevesebb az esélye bármilyen törésnek. Két korongot találok belül: CD és DVD. A nyomtatás, tipográfia kiváló, de ez elvárt tizenvalahány év tapasztalat után. Van benne egy-két túl művi fotó, a többi alapvetően elfogadható. A külső borítófotó és a szövegkönyv meleg színvilága harmonizál a lemezcímmel.
A nyitónóta a Hűség albumot idézi az elektronikus dob alapokkal. Itt van az első probléma szerintem. Ennyi év után már el lehetne jutni oda, hogy ne dob effekteket használjon az ember egy kiforrottnak mondott rock (vers) lemezen. Ugyanis 12 számból hét büszkélkedhet vele. Ott van egy kitűnő dobos Bánfalvi Sándor személyében, jobban lehetne hagyni, hogy érvényesüljön! Ahol viszont játszik, ott pontos, odaillő és nagyszerű. Ilyen például, az Ébredj és a Gépszabadság. Az egyik Ákos-interjúban hallottam, hogy eleinte a legtöbb dalhoz az akusztikus gitár mellé csak bőgőt és seprűvel, illetve hurkapálcával püfölt dobot képzelt el; ez aztán a hangszerelés és a felvételek folyamán nem így alakult. Pedig a Minden most kezdődik el, a Még közelebb, az Őszi tájkép, az 1956 és az Egyetlen hívó szó elég megérdemelte volna a rendes dob- és basszus/bőgőjátékot. Annál is inkább, mert Ákos kísérőzenekarának tagja Fekete Tibor „Samu” is, aki nagyon jó és tapasztalt basszusgitáros.
Vonóskar az Ikon című lemezen már szerepelt 1998-ban, majd a Hűségen (2000), a Hét parancsszó című verslemezen (2001; gregorián kórus, Kaszás Attila és Balázsovits Edit közreműködésével) és az Új törvényen (2002) is. Ezeken még csak színezte az albumot, az Andante turnénak (2003) már ez adta az alapját, és így van ez a mostani koronggal is. Ők is hét dalban kapnak helyet, néhol meghatározó szereppel, máshol meg csak aláfestés jelleggel.
Az igazi karakterét a lemeznek egyrészt az akusztikus gitáros hangszerelések és a hozzá kapcsolódó furcsa pengetési módok, másrészt az ötfős Vivát Bacchus! férfikar adják. Egyre többször jelennek meg zongorabetétek, ami új színt visz a dalokba.
Már mutatkoznak jelek Kovács Ákosnál arra, hogy kevésbé populáris zenei irányokba menjen el. Erre példa a Még közelebb gregorián vokáljaival, a Gépszabadság monoton dob-basszus lüktetésével és emelkedett-felemelő vokáljaival, az 1956 minimalizmusa, valamint az Egyetlen hívó szó elég sejtelmes, balladai hangulata. Nekem ezek az alkotások keltették fel a figyelmemet igazán. Ennek tükrében az Adj hitet, a Mondj igent és az Ennyi nem elég című dalokat elhagynám a lemezről, ha zeneileg gondolkozom. A Még közelebb instrumentális változata kellemes és hangulatos, de születtek már ennél sokkal jobb ének nélküli dalok.
Szöveg és gondolatvilágában azonban egységesnek mondható, bár néhol elcsépelt a mondanivaló. Nem hiába említettem a verslemez kifejezést, ugyanis, bár sokan nem tudják, Kovács Ákos költő is. Sőt, inkább költő, mint zenész. És úgy érzem, hogy őszinte is. Közelebb kerülhetünk hozzá, ahogy édesanyjáról (Őszi tájkép) vagy gyerekkorának emlékéről (A lepkegyűjtő) énekel. Közelebb Krisztushoz (Még közelebb) és talán a forradalomhoz is (1956). Fel akarja hívni a figyelmet, hogy ne a fogyasztás, materializmus (Gépszabadság), ne az emberi butaság és rossz szándék (Mondj igent) legyen példa; hogy van kiút a nyomorító, beteggé tevő bűnös életből (Ébredj, Tű a vénán). Kovács Ákosnak a Krisztus által hirdetett szeretet az élet alapvető értéke. Emellett azonban megtalálható szövegeiben az irónia: így akarja jelezni az ellenszenvét a mai kor visszásságaival szemben. Legalábbis a lemez ezeket tükrözi.
A DVD-ről annyit érdemes mondani, hogy egy odafigyelő gesztus a vásárlók felé. Hogy a tőle telhető legtöbbet adja emberünk, feltette rá az egész albumot, meg az Adj hitet klipjét mindenféle hangnormával, valamint készített egy kisfilmet. Ebben három dalt játszik el a lemezről egy szál gitárral. Így, lecsupaszítva, a Minden most kezdődik el megállja a helyét, az Őszi tájkép bőgővel és seprűs dobolással, a cinek fokozott használatával jobb lenne (így közelebb állna az album-verzióhoz, de élő hangszerekkel), az Egyetlen hívó szó elég meg a lemezen található változatában teljes egész, bár, mint már említettem, ott is élő dobok kellenének.
Bánfalvi Sándor a doboknál, Fekete Tibor elektromos bőgővel és basszusgitárral, Szakos Krisztián az effektjeivel szintetizátoron, Balásy Szabolcs a zongoránál, a Vivát Bacchus! vokálokkal, a tízfős Andante Strings vonóskar, Kékkői Zalán gitárokkal, Kovács Ákos gitárokkal. Ez volt a felállás a téli turnén. A színpadon helyet kapott egy kivetítő is. Mindenképpen nagyszabású és professzionális koncertről van szó, ami külföldi szinten is megállja a helyét. Az is dicséretes, hogy az egész lemezt bemutatják, hiányosságok nélkül, példának okáért az egész vonóskar jelen van a színpadon. Véleményem szerint viszont a Még közelebb hangulatához jobban illene egy színházteremben, egy művelődési házban, vagy akár egy templomban tartott közvetlenebb hangulatú előadás, ami mellőzi a monumentalitást. Ugyanis némely dal elveszett az Aréna hatalmas terében. A zúzós rock dalok viszont remekül szóltak.
Dob, bőgő, cselló, akusztikus gitár, férfikar, talán zongora. Ez lenne a csupaszon tökéletes felállás. Ákos már említette egy interjúban, hogy a Még közelebb turné után, 2008 körül valami különlegességen gondolkodik. Előtte kiad a mostani turnéról koncertkiadványokat, valamint egy novellás-felolvasós lemezen dolgozik. Kíváncsian várom.
Úgy gondolom, ha az új zenei irányokon halad tovább, előtérbe helyezi a lírát a néhol propagandisztikus szövegekkel szemben, és ugyanilyen őszinte igyekszik lenni, akkor teljesedik ki igazán Ákos művészete.
