Wednesday 30 September 2009

A helyén van (Hide and Seek koncertkritika)

Hosszú idők kínos hallgatása után egy recenzió olvasható, bár remélem, hogy mindenki szorgosan meghallgatta az ajánlott dalokat. Már csak azért is, mert remek kezdőpontot jelent a Woven Hand a Hide and Seek-hez, legalábbis az amerikai gyökérzenék hatását egyik formáció se tagadhatja le.


Előre bevallom, nem vagyok country-rajongó. Van két együttes, akiket szeretek és történetesen country-t játszanak. Az egyik végletet a már nem létező Sixteen Horsepower képviseli sötét alt-country-jával. A másik póluson a Dixie Chicks található, akiket annyira nem ismerek, de úgy gondolom, hogy a country-elemeket jól integrálják egyfajta pop-köntösbe. A műfaj elvetemült rajongói biztos legyintenek mindkettőre – persze mindkettőre más miatt, de a túl populáris vagy túl szélsőséges lenézését meghagyom nekik. Ebből következik, hogy nem fogok zene-, és műfajtörténeti utalásokkal dobálózni, mert nem tudok.



Amúgy is vannak sokkal fontosabb megjegyeznivalók a Hide and Seek-kel kapcsolatban. A legelső rögtön technikai dolog, de az amatőr zenekarok körében ritka. A dinamikáról van szó. Ők ugyanis úgy tudnak egy roppant kicsi kocsmában zenélni, hogy a verzékben érthetően hallod az éneket, tisztán a gitártémákat, a ritmusszekciót és a csellót. Mert ilyen is van. A refrénekben meg egyszerű természetességgel érződik az energia. És ez a tapasztalat egy finom mosolyt eredményez az a hallgató arcán, hogy végre nincs minden kibaszottul túlhangosítva vagy érthetetlenre torzítva és nem kiabál valaki folyton hülye szövegeket a mikrofonba… (Persze ez a zenekar egyáltalán nem csak és kizárólag a mélázó és állvakargató bölcsész-hermeneutáknak szól, sőt.) Szorosan ide kapcsolódik, hogy a Hide and Seek-é a legkúlabb kezdőszám, amit valaha hallottam koncerten (’Train’). Nem akar keménykedni, hatásvadász vagy bombasztikus lenni; finoman lüktet hosszasan, majd egy hirtelen váltással lép át húzós rock ’n’ rollba. A dinamikával csak egy dalban akad problémám. Ez Tracy Chapman ’Give Me One Reason’-jének feldolgozása. Folyamatosan bennem volt a majdnemindul érzése, ami akár jó is lehetne, de ez a dal megkívánná az elszállást. Nagyon jól elő van készítve, mindenki megy föl a refrén ívén, a végeken jön az erősödő gitár, de aztán megmarad ezen az intenzitáson, ami hiányérzetet hagy maga után: várnék valami gyomrozós basszust, mellé egy kissé jobban megtépett csellóval. Valami olyasmi fokozást, amit Harcsa Vera mr2 Akúsztikos feldolgozásán az akusztikus gitár művel a refrének között fennmaradó pár ütemben.


Persze ez nem annyira számottevő, és részemről is inkább szőrszálhasogatás. Vannak még feldolgozások, mondjuk a roppant energikus ’Long Train Running’ vagy Johnny Cash ’Folsom Prison Blues’-a, amit az eredetihez hasonlóan a Hide and Seek is minimálhangszereléssel játszik. Sőt, előveszik a ’Wayfaring Stranger’-t is, és emelkedett opusszá alakítják (szemben a sejtelmes 16 Horsepower-verzióval vagy a Johnny Cash-féle játékos előadásmóddal). Véleményem szerint sokkal fontosabbak a saját dalok, amik egyértelműen mutatják a blues és a country hatásait, de félreérthetetlenül az egyéni hang kialakulásának folyamatát bizonyítják. Az olyan korábbi számokból, mint a ’Vedd le a kalapod’, az ’Amerika’ vagy a ’Fütyülős’ tisztán érezhető egy egységes zenei-hangulati világ. E korábbi szerzemények mellett a legutóbbi koncerten két új dalt is játszottak, melyek közül az egyszerűen ’Szerelmes’-nek nevezett (félkész) szám az utóbbi évek legjobb opuszai közé került nálam, és mellesleg megmutatja a zenekar dalszerzési-hangszerelési fejlődését: szellemes és bonyolultabb, de lüketető dob-groove-ra épül, és a háttérben megbúvó, majd itt-ott előtörő, enyhén torzított gitár kiválóan vezeti a dinamikai ívet. Mindezekből következik, hogy a Hide and Seek világában jól megférnek egymás mellett a lazán sodró szerzemények és a mélyebb vagy összetettebb dalok.


Az elején felhoztam a két végletemet, amire csak azért volt szükség, hogy skatulyázási célzat nélkül bedobjam a Hide and Seek-et a kettő közé. Bár mondhatjuk, hogy ők se nem olyan alternatívok, mint Lóerőék, se nem olyan populárisok, mint a Csirkék, de ennek a kategorizálásnak nincs túl sok értelme. Ez a zenekar úgy tud szórakoztatni, hogy azzal együtt nem üríti ki a dalok tartalmát. És így meg tudom nekik bocsájtani az iskolás blues alapra furán hangzó prozódiával énekelt számot is.


Hide and Seek hivatalos

Saturday 26 September 2009

Sunday 20 September 2009

ajánló





Woven Hand-koncert, Bécs, 2009. november 20. [info]

Thursday 10 September 2009

it falls to us from his holy hill



Wovenhand: 'Whistling Girl'
/live in-studio performance at KEXP, 2009/