mr2 Akúsztik - Top 10

Előrebocsátom, hogy nem sokszor hallottam egész koncertet a műsor eddigi történelme során, viszont annál többet keresgéltem utána a videók között. És el kell mondjam, hogy ez a legjobb dolog, ami az utóbbi évek magyar könnyűzenei életében megvalósult. Azon túl, hogy szeretem az akusztikus átdolgozásokat és az élőben stúdiózós dolgokat, az mr2 Akúsztik önmagában is jó. Az unplugged-ügy ugye az MTV Unplugged-dal és a VH1 Storytellerszel kezdődött, a másik vonal legjobbjai közé pedig a From the Basement és a Live from Abbey Road tartozik. Az Akúsztik valahol a kettő között helyezkedik el. A legérdekesebb az, hogy a zenekarok miként reagálnak a helyzetre - arra, hogy kevés ember előtt, kis helyen, a megszokottnál halkabban és lehetőleg minél akusztikusabban kell játszani. Nekem amúgy az se baj, ha nem minden áron és feltétlenül "bedugatlan" a hangszerelés: néha többet ér az, ha a zenészek valami teljesen más irányból közelítik meg a dalokat.
Itt pedig egy rögtönzött top 10-es lista következik. (A sorrend majdhogynem lényegtelen.)

1. Harcsa Vera feat. Jamie Winchester: 'Give Me One Reason' (Tracey Chapman)
2. Nemjuci: 'Nem'
3. Turbo: 'Heavyweight Promises'
4. Varga Zsuzsa: 'Adhatom'
5. Ferenczi György & Rackajam: 'Ki vagyok én'
6. A kutya vacsorája: 'A lány, akit csak egyszer látsz'
7. The Unbending Trees: 'Devil on Your Shoulder'
8. Kiscsillag: 'Van-e szándék?'
9. Csík zenekar feat. Kiss Tibi: 'Sehol se talállak' (Quimby)
10. Jamie Winchester: 'Damned' (Ákos)

Varga Zsuzsa: 'Adhatom' (mr2 Akúsztik)

(Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy lehet keménykedős-nőcis szövegeket keménykedően és pattogva énekelni kemény gitározásra, de ezt a dalt, hangszerelést és érzékeny éneklést nem tudja felülmúlni.)

Zárójelbe tett tenger - Sigur Rós: ()

Nemrég azt írtam, hogy a Takkon kívül nem nagyon hallgatok más Sigur Rós-lemezt, és nem is nagyon szeretnék. Ez azért is jó döntés, mert az ő zenéjük olyan, hogy könnyen lehet belőle elege az embernek. Ugyanis ritkán van olyan hangulatban, hogy 6-8-10 perces, epikus, atmoszférikus, hangvászonszerű opuszokat hallgasson. Mellékesen megjegyzem, az is érdekes kérdés, hogy az ilyen szerzemények meddig tekinthetők daloknak vagy hogyan viszonyulnak a konvencionális dalformához. Visszatérve az elejéhez, úgy alakult, hogy mégis elkezdtem végighallgatni az életművet.

Elsőként a Takk előtt 3 évvel megjelent () c. lemezt szúrtam ki magamnak. Érdekességét a furcsa cím—vagy címnélküliség—adja. Ez az első dolog, ami szembetűnik, ám némi utána olvasással az is kiderül, hogy a borítókon semmilyen jellegű adat nem jelenik meg: se dalcímek, se felvételi adatok, se dalszövegek. Az utóbbiak amúgy is a Sigur Rósra jellemző ’Hopelandic’ nyelven születtek; feltüntetésük hiányán túl a CD-tokban egy néhány lapos üres füzetecske kapott helyet. A zenekar el is mondja, hogy azért csinálták így, hogy a hallgatók bele tudják írni a saját dalcímeiket és asszociációikat a zenével kapcsolatban. Persze a sorszámozott ’untitled’-számcímeken kívül mindegyik opusznak van egy ’aka’-címe is (ahogy a zenekar hívja a bizonyos szerzeményeket), nyilván praktikus okokból. Mindent összevetve azért elég erősen a szerző halálának posztmodern gondolata köré csoportosíthatóak az eddig említett dolgok. Itt azonban el is hagynám az elméleti részt.

Ez a lemez maga a tenger. Az, hogy folyamzene, nem kétséges—de nem úgy, ahogy mondjuk a free jazz vagy Lajkó Félix játéka, még csak nem is úgy, hogy hiányozna belőle a dinamika. Folyamzene, ám a lemez maga egy kerek egész—mondhatnám, hogy a zárójelek vagy félkörök által határolva—és minden dala ugyanolyan jó. Folyamzene, de mind az album, mind az egyes szerzemények kompozíciós dinamikája tökéletes. Ez a lemez kifinomult: akár a dalokról van szó, akár az album cezúrájaként funkcionáló fél perces csendről, ami az első (halkabb) és második (hangosabb) négy opuszt választja el egymástól. Sőt, számomra úgy tűnik, hogy ez a csend nemcsak funkció, hanem kompozíciós elem, tehát esztétikum is: jelzés és megpihenés a lemez második része előtt. Itt erősödik fel lényegében az egészen átívelő crescendo, innentől válik minden dal egyre drámaiabbá, sodróbbá és feszítettebbé, hogy aztán a végén egy többperces, elsöprő katarzis-rockba torkolljon az album.

A () az utolsó olyan lemez eddig a Sigur Rós életművében, ami mellőzi a vidám, parádéhangulatú számokat, melyek a Takkon és a Med sud i eyrum vid spilum endalauston, illetve Jónsi szólóalbumán már megtalálhatóak. Amíg ez a jelleg különböző mértékben teszi változatossá az előbb említett korongokat, addig a () egészét lerombolná, amennyiben megjelenne rajta. Ez egy formailag zárt egység, aminek tartalmi kibontása azonban a hallgatóra vár—a zárójelek közének kitöltése. ▪