csakzene/g - délamerika

Lenine - MySpace
Lenine - Acustico
Lanine - Web

Egry József: Szent Kristóf a Balatonnál, 1927.

Nagy László: Egry ragyogása

Már nem a tó és nem a tenger
nem a világ boltozata
nem a hullám, nem a villám
betölti szemem a férfi

aki jön a végtelen vízről
csónakkal, vászonruhában
hó jelenése, vért se köhög már
nem zihál, semmi erőfeszítés
két evezője vadliba-toll

kiköt s a párában asztal várja
kenyér és hal meg bor s körülötte
mind aki rajongja olyan ívben
akár a szivárvány arca előtt

SZENT A MI KENYERÜNK, HALUNK S BORUNK
JÓ VOLT, MÉG SZIVÁRVÁNYT IS LÁTTAM ITT

S elevez tőlünk a szent és barbár
két evezője vadliba-toll
zendül a tó és zeng a tenger

föltámad a hullám, a villám
reped a világ boltozata
megölnék egymást az elemek
alakok elvérzenének
de ő feltartja kezét, csönd lesz

patyolatot ád a sebekre
rend lesz, de marad a feszesség
a vízé, az égé, a hegyeké
homlokok tektóniája

kőművese a világosságnak
siratja az elherdált világot
s fölépíti káprázatában

Absztrakt és hagyományos (Gorkij: Barbárok)

Makszim Gorkij 1906-ban fejezte be Barbárok című művét, mely a Jelenetek egy vidéki városból alcímet kapta. A művet elsőként Gábor Andor fordította magyarra. A budapesti Katona József Színházban 2008. november 14-én játszották először, Ascher Tamás rendezésében.

Három dolog az előadás jellemzésének esszenciája is lehetne. A nyitókép, fekete-fehér-drapp színvilágú díszletével és ebben a kihalt térben kószáló, szotyizó alakokkal. A fontos párbeszédek kiemelése azzal, hogy csak a beszélgető felek maradnak az üres térben. A nyitókép ellenpontjaként is felfogható zárójelenet: a fekete-fehér környezetből kiemelkedő vörös kanapén szorongó alakok: Ciganov, Cserkun, Anna, Bogajevszkaja, és Ligyija. Minderre még visszatérünk.

Először azonban érdemes megvizsgálni a dramatikus szöveg és az előadás kapcsolatát. Ebből kiderül, hogy az előadás legfontosabb erénye az, hogy nem jellemző rá a posztmodern színházcsinálás néha már idegesítő kényszere a szöveg és a történet kiforgatására. A rendezés hű marad a szöveghez, ami változtatást végrehajt azon, azt azért teszi, hogy ne zavarja a nézőt a megértésben. Például elhagyja az akkori orosz világra utaló részleteket. Az előadás fő szervezője a szöveg és ezzel együtt a történet. A szöveg, a gesztusok és a szereplők közötti interakció áll a központban. Ezek közvetítik a mű sajátos hangulatát, ami a lehető legtisztábban jut el a befogadóhoz. A rendezés nem vesz el lényegi elemeket a drámából, egészében hagyja érvényesülni és folyamatosan reflektál annak világára. Olyan észrevétlen a rendezés, mintha nem is lenne, csak úgy kialakult volna az előadás: a rendező csak a műhöz illő, ahhoz szervesen illeszkedő változtatásokat eszközöl. A színészek színpadi jelenléte, az intim – kétszemélyes – és a tömegjelenetek váltakozása, valamint a színpadkép felvonásonkénti változása dinamikus előadást eredményez.

A rendezés következetes, az előadás világa egységes. Ezt két viszony harmóniája teszi lehetővé. Egyrészt a térszervezés és a történet, másrészt a karakterek és a hozzájuk rendelt színészi játék egysége. Már említettem a színpadi tér visszafogott – fekete, fehér és drapp színekből álló – színvilágát. Ehhez hozzátartozik, hogy a díszletet téglalap alakú elemekből építették fel és elhagyták a természeti környezet megjelenítését (a szöveg szerint: „kis vidéki város, melyet zöld kertek vesznek körül kedvesen”). Az utóbbi helyett fekete hátteret alkalmaznak. Az így létrehozott minimalista tér passzol a történet hangulatához. A sivár környezetben kiemelkednek az emberi cselekedetek, így a szereplők viselkedésére és egymáshoz való viszonyára jobban tudunk figyelni.

Szót kell ejteni arról is, hogy a történet ívéhez passzolóan változtatnak a díszleten és a világításon is. Az első felvonásban sok reflektorral jellegtelen, szórt fényt hoznak létre a főleg világos színű térben. Ez segíti a kisváros hangulatának ábrázolását, amire leginkább az unalom jellemző. Ezt követően egy szűkebb és üresebb térré változik a színpad. Itt Anna és Cserkun veszekedése kerül a középpontba. A harmadik felvonásban a tér látszólag kinyílik, a jellegtelen fényt adó reflektortömeg helyett színes lampionok világítanak. Ekkor érkezik vissza Anna: felmerül a feszültség feloldásának lehetősége. Az utolsó felvonásban újra egy szűk, de sötét helyiség tárul a szemünk elé. A drámai félhomály jelzi a végkifejlethez való közeledést, ahogy a felvonás során folyamatosan bezáruló ajtók is. Az öngyilkosság előtt már az összes ajtó csukva van: elveszett az összes kiút, elkerülhetetlen a tragédia. A lövés után az üresség érzése lengi be a kinyíló teret; ekkor hangzik el Monahov kérdése: „Mit csináltak?” – hallgatás a felelet.

A következőkben a színészek oldaláról vizsgáljuk a darabot. A tér kialakításának módja kiemeli a karaktereket és a színészi játékot. Ennek indokoltsága egyértelmű, hiszen mindenképp az emberek közötti viszonyokban rejlik az előadás lényege. A színészek általában jól ráéreznek szerepükre, beleéléssel játszanak. Ahol az előadás megkívánja, a leírtaknál túlzóbban alakítanak. Ilyen például Cserkun párbeszéde a polgármesterrel az első felvonásban, melyben Cserkun élcelődő stílusára több lapáttal is rátesz. A fiatal mérnök karakteréhez passzol ez a túlzás és erőteljesség. Anna és Cserkun tűz és víz – az asszony jóságos, szelíd és hűséges. Szinte vele ellentétes Nagyezsda Polikarpovna, aki folyamatosan a szenvedélyes és örök szerelemről áradozik. Igazából mindenkiről kiderül, hogy többé-kevésbé szerepekbe bújt, és valamennyire kisiklott az élete. Ligyijáról is lehullik a magabiztos csábító álarca a történet vége felé haladva, de viselkedése értelmezhető gőgős felülemelkedésként is. Van azonban néhány karakter, akikre jellemző az őszinteség is. Az említett Annán és Nagyezsdán kívül itt van a doktor, aki bár maga is „beteg”, de neki vannak a legtalálóbb megjegyzései. („Név – mi az? Itt az ember lelkét sem veszik észre…”)

Az előadás a humoros, ironikus és komoly jelenetek váltakozására épül, jó ritmusban. A tér felvonásonkénti átalakulása és a szereplők áramlása (kétszereplős és tömegjelenetek váltakozása) mozgalmassá teszik a darabot. Az előadás végig izgalmas marad. Az unalom és sivárság más művekben inkább főtéma (Három nővér) – itt ez az alaphelyzet. Ebbe a barbár, „tűzföldi” létbe robbannak be az először feljebbvalónak gondolt mérnökök. A néző tanúja az alapvetően szerencsétlen sorsú emberek életének és az elején normálisnak vélt személyek szétesésének és zuhanásának. A történet alakulását követve egyre inkább kérdésessé válik, hogy kikre is vonatkozik a cím valójában – Barbárok.

Makszim Gorkij: Barbárok. Rendező: Ascher Tamás. Katona József Színház, Budapest, 2008. december 27.

behold

Woven Hand: 'Cripplegate'

shake sleep
wool and glass
hung on nails
here and there
wails the wall I pass

in you alone
in you alone
there is no harm
in you alone

your sound
in a picture frame
your burlap silken scarf
right hand stares down the left
I wish to know nothing here
save the blood of the cross

in you alone
in you alone
there is no harm
in you alone

mit ér a dal?

Akár azt is mondhatnám, hogy két dalról lesz szó ebben a bejegyzésben. Mintegy 20 év telt el az eredeti verzió óta. Nyilván adott a Bonanza Banzai és Ákos szólódalai közti különbség. Főleg az utóbbi időkben, a 2003-as Andante óta, sokkal teltebben szólalnak meg a számok és sokkal erősebb az akusztikus vonal. Ez a 2006-os Még közelebb stúdiólemezen már egyértelműen érezhető. A legújabb - jubileumi - turnén nincsenek vónosok, se férfikar, csak hat ember és a dalok, eredeti feldolgozásokban. Mint ez.

Felvételre fel!

Hazánk (minden bizonnyal) egyetlen obszcén zenei portálja, a Cluster One, meghirdette az Otthon Zenélés Hónapját. Amennyiben te egy asztalfióknak zenélő zenész vagy bármiféle amatőr zenekar tagja vagy és úgy érzed, hogy kellő kreativitással rendelkezel ahhoz, hogy ismertebb dalokat egyedien dolgozz fel, jelentkezz! A megfelelő linket követve bővebb információra lelsz, hogy pontosan mit is várunk. Tehát zenélj otthon vagy próbateremben, vedd fel és küldd el! Köszönjük!