Képkalandok I.

Sokáig nem értettem mit esznek a művészettörténészek és esztéták a Las Meninason. Nekem elsőre egy szimpla udvari festmény volt, amiket alapvetően nem szeretek. Aztán hallottam meg olvastam róla dolgokat, kezdtem odafigyelni rá. Legutóbb tavasszal beszélgettünk róla szemináriumon.

Diego Velázquez: Las Meninas, 1656

Az fogalmazódott meg bennem, hogy ez a kép az alkotás-befogadás folyamatának allegóriája, vagy mije. Először is, a háttér. Felsorakoznak festmények mint a művészet történetének jelképei. Látható egy tükör mint a kép egyik definíciója: a kép a valóság vagy a művész gondolatának tükrözése. Aztán egy keret (itt éppen ajtó) mint másik meghatározás: a kép ablak a világra, benne a világ egy bizonyos nézőpontból látható. Időben ezek után, tehát ezek tudatában áll a középtérben a festő, Diego Velázquez. A testtartása maga az ars poetica - az alkotó kettőssége a megfigyelőből (szemlélőből, elemzőből) és anyagot a gondolatok függvényében alakító mesteremberből áll. És az előtérben a keretre feszített vászon, ami összeköti mindezeket a befogadóval. A néző ezen a művön keresztül találkozik a művészettörténetre és az alkotásra való utalásokkal, és így mintegy ezek és ezek viszonyának lereflektálására van késztetve. Valamint a művésszel is kapcsolatba kerül, gondoljunk csak Velázquez a képen megjelenő önarcképére vagy arra, hogy minden mű valamilyen szinten alkotójának portréja. Mindezeken túl, vagy mindezek előtt (talán mindezektől függetlenül) magával a festménnyel találkozik a befogadó.

Ő dönti el, hogy pusztán a képet szemléli, vagy elmerül a kép által felkínált asszociációk birodalmában.

Joel-Peter Witkin: Las Meninas (Self Portrait), 1987

újabb lábjegyzet a délelőtthöz (2009. 10. 16.)

És még valami. Mindenki odavan, hogy Van Gogh, Turner, Rembrandt; velük szemben mindenféle külföldi kortárs, magát identifikálni nem tudó képzőművész - akiknek nem elég a festő vagy szobrász kifejezés -, és el vagyunk ájulva. Persze, ezeket mind meg kell nézni, mert zseniálisak, de legyen már szó azokról is, akik mindig kéznél vannak. Menjünk el az MNG állandó tárlatára és nézzük meg a XIX-XX. századi gyűjteményt: láthatjuk, hogy ami régen olyan jellemző volt (elmaradás a nyugat-európai művészektől), ebben az időszakban szinte egyáltalán nem jelentkezik. Érződik az adott európai művészeti áramlat hatása, ugyanakkor összetéveszthetetlenül egyedi képi világ jellemző a kiállított művekre. (Példának mondjuk ez, emez és amaz.)

lábjegyzet a délelőtthöz (2009.10.16.)

A zene koncerten az igazi. Nyilván ebbe bele lehet kötni, de jócskán van igazságtartalma. Átütő dobhangzás, telt basszusok, vinnyogó billentyűk és gitárok, satöbbi. Ez csak annak kapcsán jött, hogy ellentétben a zenével, milyen keveset járunk múzeumba, hogy a képeket eredetiben lássuk. Megelégszünk a reprodukció monitoron vagy albumban megjelenő képével (nem a KÉP előttünk megjelenő képével!), pedig micsoda hatása van, ha mondjuk egy festmény igazi valójában lóg előttünk a falon, az alkotó által megfestett méretben: megfigyelhetjük a színeket, árnyalatokat és az ecsetkezelést (persze a múzeum világításán is sok múlik), közelebb mehetünk és eltávolodhatunk...

(Ehhez kapcsolódik, hogy több éven keresztül én se voltam képes elmenni az MNG-be, hogy megkeressek egy képet, aminek nem emlékeztem a címére és a szerzőjére, de tetszett. Most íme.)

Vaszary János: Golgota, 1930-as

le-le-le-legelés

Az év (2008-2009)...

- első fáradt öröme: az első igazán napos délután az egyetemen, április elsején

- tanegységei: a németalföldi előadás és szemcsi, színházesztétika, Nyikolaj Bergyajev filozófiája és Ágoston Vallomásai X. könyv

- legtöbbet olvasott szerzői: Hans-Georg Gadamer és Martin Heidegger (nem röhög!)

- során vásárolt könyvek: Házasságon innen és túl (Háy János), Egyidőben (Susan Sontag), Szürkület (Kányádi Sándor), Bűn és bűnhődés (Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij), Hajnali hajtóvadászat (William Faulkner), A huszonhatodik év (Szabó Lőrinc), Federico García Lorca válogatott művei; ezek közül keveset olvastam, de Kányádi versei elsöprő erejűek, Háy-tól viszont jobb az A gyerek c. regény

- fejlődése: irodalmi estek szervezése

- kocsmája: valamelyik londoni, ahol így szólítják fel a betérőket, hogy ne hangoskodjanak: 'May we kindly request that our costumers...'

- szavai: "Nem." és "Kevés."

- dumája: "Szerinted ennek a srácnak megfő a kezében a tojás?"

- legjobb koncertje: Woven Hand, Bécs, november 27.

- legrosszabb koncertje: NOX, Aréna, október 24. - még jó, hogy ingyen volt...

- koncertélménye: Ákos 40, Debrecen, 2008. október 11. - 'Láss bennem mást/Utolsó hangos dal'

- lemeze: nem hallgattam új lemezeket - a 2008-asok közül Palya Bea Adieu les complexes-e, a 16 Horsepower live march 2001-ja és a Woven Hand Ten Stones c. albuma ment nálam

- legszebb dala: 'Cohawkin Road' (Woven Hand: Ten Stones)

- legerőteljesebb dala: 'Kicking Bird' (Woven Hand: Ten Stones)

- legjobb hangszerelése: 'Nem ér semmit a dal' (Ákos 40 turné és maxilemez)

- során hallott 5 legjobb bármikori dal (sorrend nélkül):
'Get Behind the Mule' (Tom Waits: Mule Variations 1999),
'When Your Mind's Made Up' (Glen Hasard & Marketa Irglova: Once OST 2006),
'42' (Coldplay: Viva la Vida or Death and All His Friends 2008),
'20/20' (Alanis Morisette: Flavors of Entanglement 2008),
'Most múlik pontosan' (Csík zenekaros verzió, Ez a vonat, ha elindult... 2008)

- felfedezése: Fleet Foxes

- kedvenc zenekara: The Unbending Trees

- legkedvesebb útja: London

- művészeti élménye: találkozás Rembrandt Self Portrait at the Age of 63 c. festményével a londoni National Gallery-ben

- kiállítása: a National Portrait Gallery (London) állandó tárlata

as always

Na, akkor ahogy szoktam, csak így ideszórom a kultúranyagot mint valami ízlésformáló mitugrász. Pedig korántsem ilyen durva a helyzet, semmi ilyet nem képzelek magamról. Ez többnyire egy szubjektív ajánlóblog: amikkel találkozok (már megint ez a megszemélyesítő viszony), és megosztásra érdemesnek tartok, azokat ki is tolom ide.

Ezek legesleginkább műalkotások. Sőt, csak azok. Például ez a kép Picasso-tól, asszem a "kék" korszakából. Társíthatok hozzá egyből szomorú zenét. Így, a kettőt egyszerre "élvezve" egyre mélyebbre juthatunk a lamentációban. A legmélyebbfajta mondjuk kevesünket érint. Michelangelo legutolsó és egyben befejezetlen szobra ez. Tizenakárhány évig pihenni hagyta máshogy kidolgozott állapotában, majd elkezdte lefaragni. A régi állapot még látható a lábakon. Az újraalkotás egy kidolgozatlan, síkszerű művet eredményezett, a test plasztikus és realisztikus kidolgozása eltűnt. A való-szerűséget felváltotta az elvonatkoztatott igaz-szerűség. A fájdalom az anyagban. Még össze is vethetjük Picasso képével. Melyik hogyan mutatja be ezt az érzelmet.

És ha már újraalkotás. A feldolgozáshónap robog tovább, olyanokkal mint Alice in Chains, Tom Waits, Shakira, Joy Division, Depeche Mode, de van más is ám (itt). Tessék hallgatni és küldeni feldolgozásokat!

Egry József: Szent Kristóf a Balatonnál, 1927.

Bellini: Az Olajfák hegyén, 1459

Sándorfi István: Safi, 1999.

Caspar David Friedrich: Monk by the Sea, 1809.

Leonardo: Özönvíz V., 1514.

Giorgione: Három filozófus, 1509.

Michelangelo: Jeremiás (Sixtus-kápolna) 1509-11.

Bronzino: Eleonora, 1544-45.

Michelangelo: Pieta, 1550.

Michelangelo: Rondanini Pieta, 1552-64.

anzix IV. - ki és be

Ígérem, rövid leszek. Arra jöttem rá, hogy ha kikapcsolsz majdnem mindent, valami (valaki) másra sokkal inkább oda tudsz figyelni. Temérdek egymással töltött idő temérdek tapasztalatot szül. Olyan dolgokra lesz lehetőség, amikre addig sosem, amikre addig másképp’. Persze, a hely is fontos. Bár nagy dolgokat tapasztalni bárhol lehet. (Együtt lejárt cipőtalpak és együtt látott dolgok; Gyere, figyelj! Ezt nézd! ...) És mi is, mint vadászok a hóban, kevés vaddal, de a télben is reménnyel tele.

/Bécs, 2008. X. 28-31./

Pieter Bruegel, the Elder: The Hunters in the Snow, 1565
Kunsthistorisches Museum

muzeofób

Ezt tegnap találtam, igazán ígéretesnek tűnik ez az év:
http://www.szepmuveszeti.hu/web/guest/aktualitasok/idoszaki/kovetkezo?p_p_id=63_INSTANCE_bs17&p_p_action=0&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_p_col_order=w1&p_p_col_pos=1&p_p_col_count=2&_63_INSTANCE_bs17_struts_action=%2Fjournal_articles%2Fview&

Mellesleg Picasso is most van Szegeden díszes kompániával egyetemben:
http://www.promenad.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=23053

régi és új

Olyan első bejegyzés ez, ami tulajdonképp’ nem is első, hanem a sokadikon is túli. Az olvasztótégelybe került vizuális, valamint verbális blogomból született ez, saját munkákkal, kritikákkal, ajánlókkal, legesleginkább a cím alatt felsorolt négy területről szemezgetve. A cím közvetetten Ottlik Iskola a határon című regényéből, eredetileg meg a Bibliából származik, Pál Rómaiakhoz írt levelének kilencedik részének tizenhatodik verséből.

„Non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei.”

„Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”

„So then it is not of him that willeth, nor of him that runneth, but of God that showeth mercy”

Sándorfi István: Elza vétke/Elza’s fault, 2002
olaj, vászon/oil on canvas
146x97 cm

Bradák Soma: Táj madarakkal