The Kills: Love Is a Deserter

Faludy György: Michelangelo utolsó imája

Üllőd a föld s az égi boltra állván
oly ívet írsz karoddal, mint a nap.
Hetvenhat éve állok fenn az állvány
deszkázatán, de nem találtalak.

Vésőm alatt porladva hullt a márvány
s öklömben torzó, vagy bálvány maradt.
Nem leltelek meg, illanó szivárvány,
ki ott ragyogtál minden kő alatt.

Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban
megszaggatott, mogorva, durva, szótlan,
de lelkemben még égi fény ragyog.

Hogy tudnám testem börtönét levetni?
Üss rám, ha tudsz vén bűnöst szeretni,
Istenszobrász! A márvány én vagyok.

(Firenze, 1935)

The Raconteurs: Consoler of the Lonely

Kányádi Sándor: Mikor szülőföldje határát megpillantja

a szívem kolumbusz árbockosárból
kiáltó matróza mikor
idáig érkezem 

minden más táj csak óceán
ez itt a föld
a föld nekem

1975

Bin-Jip: Enter

Arany János: Híd-avatás

Szólt a fiú: "Kettő, vagy semmi!"
   És kártya perdül, kártya mén;
Bedobta... késő visszavenni:
   Ez az utolsó tétemény:
   "Egy fiatal élet-remény." 

A kártya nem "fest", - a fiúnak
   Vérgyöngy izzad ki homlokán.
Tét elveszett!... ő vándorútnak
   - Most már remény nélkül, magán --
   Indúl a késő éjszakán. 

Előtte a folyam, az új hid,
   Még rajta zászlók lengenek:
Ma szentelé föl a komoly hit,
   S vidám zenével körmenet:
   Nyeré "Szűz-Szent-Margit" nevet. 

Halad középig, hova záros
   Kapcsát ereszték mesteri;
Éjfélt is a négy parti város
   Tornyában sorra elveri; -
   Lenn, csillagok száz-ezeri.

S amint az óra, csengve, bongva,
   Ki véknyan üt, ki vastagon,
S ő néz a visszás csillagokba:
   Kél egy-egy árnyék a habon:
   Ősz, gyermek, ifju, hajadon.

Elébb csak a fej nő ki állig,
   S körülforog kiváncsian;
Majd az egész termet kiválik
   S ujjonganak mindannyian:
   "Uj hid! avatni mind! vigan."

"Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!"
   Fehérben ifju és leány
Ölelkezik s a hídon van már:
   "Egymásé a halál után!"
   S buknak, - mint egykor igazán.

Taps várja. - "Most a millióson
   Van a sor: bátran, öregem!" -
"Ha megszökött minden adósom:
   Igy szökni tisztesebb nekem!"
   S elsímul a víz tükre lenn.

Hivatlanul is jönnek aztán
   A harmadik, a negyedik:
"Én a quaternót elszalasztám!"
   "Én a becsűletet, - pedig
   Viseltem négy évtizedig."

S kört körre hány a barna hullám,
   Amint letűnnek, itt vagy ott.
Jön egy fiú: "Én most tanúlám
   Az elsőt; pénzem elfogyott:
   Nem adtak: ugrom hát nagyot!"

Egy tisztes agg, fehér szakállal,
   Lassan a hídra vánszorog:
"Hordozta ez, míg birta vállal,
   A létet: mégis nyomorog! -
   Fogadd be, nyílt örvény-torok!

Unalmas arc, félig kifestve -
   Egy úri nő lomhán kikel:
"Ah, kínos élet: reggel, estve
   Öltözni és vetkezni kell!"
   Ezt is hullámok nyelik el.

Nagy zajjal egy dúlt férfi váza
   Csörtet fel és vigyorgva mond:
"Enyém a hadvezéri pálca,
   Mely megveré Napleont!"
   A többi sugdos: "a bolond!..."

Szurtos fiú ennek nyakába
   Hátul röhögve ott terem
S ketten repűlnek a Dunába:
   "Lábszijjra várt a mesterem:
   No, várjon, míg megkérlelem!"

"Én dús vagyok" kiált egy másik
   S élvezni többé nem tudom! -"
"Én hű valék a kézfogásig
   S elvette Alfréd a hugom'!"
   Eltűnnek mind, a járt uton.

"Párbajban ezt én így fogadtam:
   Menj hát elül, sötét golyó!" --
"Én a szemérmet félrehagytam,
   És íme, az lőn bosszuló:
   Most vőlegényem a folyó. -"

Igy, s már nem egyenkint, - seregben,
   Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
   Vagy mint csoportos madarak
   Föl-fölreppenve, szállanak.

Órjás szemekben hull e zápor,
   Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
   Zúg fel s le, mint malomkerék;
   A Duna győzi s adja még.

Néz a fiú... nem látja többé,
   Elméje bódult, szeme vak;
De, amint sűrübbé, sűrübbé
   Nő a veszélyes forgatag:
   Megérzi sodrát, hogy ragad.

S nincs ellenállás e viharnak, -
   Széttörni e varázsgyürüt
Nincsen hatalma földi karnak. -
   Mire az óra egyet üt:
   Üres a híd, - csend mindenütt.

 

(1877 aug. 22)

Laura Marling: I Speak Because I Can

Bevallom, azazello cikkéig én sem ismertem Laura Marling nevét, ám a 'Devil’s Spoke' egyből lenyűgözött. Innen már csak egy lépés volt meghallgatni a 2010-es I Speak Because I Cant (no meg a 2008-as Alas I Cannot Swimet). Ez az album számomra az év legjobbja, efelől nincs semmi kétségem. Már a két évvel ezelőtti debütlemez is megmutatta Marling remek dalszerzői vénáját, az I Speak viszont továbbmegy: ha lehet, még jobb dalok kifinomultabb hangszerelésekkel párosítva, megfelelő arányérzékkel egy anyaggá gyúrva. Összességében sötétebb hangvételű, zeneileg és szövegileg is súlyosabb az új album. Az Alas hegedűje eltűnt, helyére cselló került, továbbá a zongora is nagyobb szerepet kapott: ezek következtében a hangzás sokkal méltóságteljesebb. Nincsenek pattogós gitárra építő gyors, karakteresen folkos dalok sem – a lemez egészét kétségtelenül a középtempósan hömpölygő, néha sodró szerzemények uralják ('Devil’s Spoke', 'Rambling Man', 'Alpha Shallows', 'Hope in the Air'). Talán a fenséges esztétikai kategóriája írja le legjobban az I Speak Becaue I Can világát. Szépség és félelem: amit hallunk az szép (vokálok, hangszeres szólamok), közben viszont tekintélyt parancsolóan nő fölénk. Ebben talán rokon a Wovenhand stúdiólemezeivel – valószínűleg nem hiába mondta egy barátom, hogy Laura Marling a fiatal, ránctalan és szép David Eugene Edwards. Nem alaptalan ez a párhuzam, persze Marlingnál sokkal több az örömteli momentum, ugyanis a feszültséggel teli dalokat vidámabb és lassabb számok váltják ('Made by Maid', 'Blackberry Stone', 'Goodbye England (Covered in Snow)', 'Darkness Descends'). És milyen jó, hogy ezek a barátságos szerzemények oldják az egész anyag súlyosságát, ami nemcsak a dallamokban, harmóniamenetekben és hangszerelésekben, hanem a szövegekben is tetten érhető. Ezt énekli Marling, mindjárt a nyitódalban: "Hold your devil by his spoke and spin him to the ground"; később az énre helyezi a hangsúlyt: "And it's hard to accept yourself as someone, you don't desire, /As someone you don't want to be" ('Rambling Man'). Az album közepe táján kapjuk a leginkább baljóslatú képeket: "And I believe we are meant to be seen, /And not to be understood" ('Alpha Shallows') és "Why fear death, be scared of living, /Oh hearts are small and ever thinning, /There is no hope ever of winning, /Oh why fear death, be scared of living." ('Hope in the Air'). Az utóbbi kapcsán pedig megint a fenséges visszhangzik fejemben – hogy milyen szép ez a gondolat, miközben mindennél félelmetesebb. ▪

ajánló

Két cikk:
Az érzékenység dinamikája - The Unbending Trees az A38-on
2010 néhány albuma

Norah Jones: It's Gonna Be