az aktról

Lucien Clergue: Akt, Camargue, 1970
portfolio 1 2

as always

Na, akkor ahogy szoktam, csak így ideszórom a kultúranyagot mint valami ízlésformáló mitugrász. Pedig korántsem ilyen durva a helyzet, semmi ilyet nem képzelek magamról. Ez többnyire egy szubjektív ajánlóblog: amikkel találkozok (már megint ez a megszemélyesítő viszony), és megosztásra érdemesnek tartok, azokat ki is tolom ide.

Ezek legesleginkább műalkotások. Sőt, csak azok. Például ez a kép Picasso-tól, asszem a "kék" korszakából. Társíthatok hozzá egyből szomorú zenét. Így, a kettőt egyszerre "élvezve" egyre mélyebbre juthatunk a lamentációban. A legmélyebbfajta mondjuk kevesünket érint. Michelangelo legutolsó és egyben befejezetlen szobra ez. Tizenakárhány évig pihenni hagyta máshogy kidolgozott állapotában, majd elkezdte lefaragni. A régi állapot még látható a lábakon. Az újraalkotás egy kidolgozatlan, síkszerű művet eredményezett, a test plasztikus és realisztikus kidolgozása eltűnt. A való-szerűséget felváltotta az elvonatkoztatott igaz-szerűség. A fájdalom az anyagban. Még össze is vethetjük Picasso képével. Melyik hogyan mutatja be ezt az érzelmet.

És ha már újraalkotás. A feldolgozáshónap robog tovább, olyanokkal mint Alice in Chains, Tom Waits, Shakira, Joy Division, Depeche Mode, de van más is ám (itt). Tessék hallgatni és küldeni feldolgozásokat!

az önportréról

Arno Rafael Minkkinen: Vaisalansaari, Finland 1998.
portfolio

csakzene/g - délamerika

Lenine - MySpace
Lenine - Acustico
Lanine - Web

Egry József: Szent Kristóf a Balatonnál, 1927.