Egy évben adták ki a két lemezt, ami érződik első hallgatásra is. A Folkloreon szereplő Single girl és La robe a parasol vidámsága többször bukkan fel a Woven Hand debütalbumon. Az ütőhangszerek sokkal dominánsabbak, mint a 16 Horsepower alkotáson. A dalok derű és ború között egyensúlyoznak, néha az egyik oldal jellemző, néha a másik; ezek a váltások fellelhetők egy szerzeményen belül is. A dallamok sok, századokkal ezelőtti hatást mutatnak; mindegyikre jellemző egyfajta harmónia és kifinomultság – megint csak Folklore párhuzam, ami a kifinomultságot illeti; valamint ellentéte a következő sorlemeznek, a Consider the Birdsnek mindkét téren. Egyszemélyes munka, néhány dal Steve Taylor gitárjátékával, illetve Daniel MacMahon billentyű- és vokálszólamaival gazdagítva. Sokszor rétegződnek különféle zajok a többi szólam alá: ezek főleg a hangulat szempontjából fontosak. A harmónia – ami itt leginkább szimmetria – megfigyelhető az egész viszonylatában is: a pörgős nyitódal (The good hand) után az erőteljesen induló és a refrénben megejtően széppé csendesedő My Russia következik. A két legerősebb szerzemény középen helyezkedik el: a dinamika, dalszerkesztés, hangszerelés, zene és szöveg terén rendkívül erős Wooden brother, valamint az album legrockosabb dala, az átértelmezett Ain’t no sunshine Bill Witherstől. A lemez másik pillére, a végig feszült, 6/8-os Your Russia után mélázó recitálás (Last fist) zárja David Eugene Edwards szólómunkáját.
No comments:
Post a Comment