Weöres Sándor: Agónia

Ha meghalok, ki hal meg

bennem, velem, helyettem?

Azt, akiért aggódtam

(nem tudom, én-e, más-e)

valahol elvesztettem.

Olyan silányra sorvadt,

olyan párába olvadt,

se valaki, se senki,

hogy akár él, akár hal,

nem lehet észrevenni.

De énné kényszerít majd

a haldoklás állkapcsa,

hogy magam holtát halljam,

mert akiért aggódtam,

már rég nincs jelen ottan.