Absztrahálás boncasztalon (A Grönholm-módszer)

Arra jutottam a napokban, hogy szeretem azokat a filmeket, melyek a látványelemek minimális használatára szorítkoznak. A Joy Division-nel, közelebbről Ian Curtis-szel foglalkozó Control fotószerű jeleneteivel ragadott el. A Párizs, Texas látványszegény képsorai vezettek a film egyre jobban kitáruló világába.

A vizuális minimalizmus abszolút fokát nálam az El Método (A Grönholm-módszer) c. film jelenti most. A szinte-dokumentarista képsorok és a gyakorlatilag két helyiségben játszódó jelenetek egyaránt arra mutatnak, hogy az emberi viszonyok kiragadása és analizálása zajlik. Nagyító alá helyezett arcok, viselkedésformák, szituációk és harcok. Nincsenek rohanó akciójelenetek villódzó képsorokkal. Nincsenek fegyverek és robbanások, még egy csepp vér se. Mégis egyre feszültebben tornyosulnak előttünk a történések. És mégis mindenki sérül: sok kis halál. Szinte beteríti az embert az idegesség és a játszmák könyörtelensége. Közben egyre világosabb lesz, hogy nem a végkifejlet a fő kérdés, hanem az odavezető út. A jelöltek szembekerülnek magukkal, és azon rágódnak, hogy fel merjék-e magukat vállalni. Valaki remekel az álarca mögött, valaki nem bírja tovább a farkastörvényeket és feladja a lélekölést. Hogy ki a sikeresebb ebben a játékban, nyilvánvaló.

Nehéz film az El Método. Mégpedig azért, mert a néző fokozatosan szorultabb helyzetbe kerül. Kezdetben úgy érzi, hogy a cégvezetéssel együtt vizsgálja az állásinterjún részt vevő embereket, és hogy kellő távolságban van az eseményektől. A végén azonban szembesül magával és rájön, hogy akik vizsgálnak, és akiket vizsgálnak, végtére ugyanazok.

újabb lábjegyzet a délelőtthöz (2009. 10. 16.)

És még valami. Mindenki odavan, hogy Van Gogh, Turner, Rembrandt; velük szemben mindenféle külföldi kortárs, magát identifikálni nem tudó képzőművész - akiknek nem elég a festő vagy szobrász kifejezés -, és el vagyunk ájulva. Persze, ezeket mind meg kell nézni, mert zseniálisak, de legyen már szó azokról is, akik mindig kéznél vannak. Menjünk el az MNG állandó tárlatára és nézzük meg a XIX-XX. századi gyűjteményt: láthatjuk, hogy ami régen olyan jellemző volt (elmaradás a nyugat-európai művészektől), ebben az időszakban szinte egyáltalán nem jelentkezik. Érződik az adott európai művészeti áramlat hatása, ugyanakkor összetéveszthetetlenül egyedi képi világ jellemző a kiállított művekre. (Példának mondjuk ez, emez és amaz.)

lábjegyzet a délelőtthöz (2009.10.16.)

A zene koncerten az igazi. Nyilván ebbe bele lehet kötni, de jócskán van igazságtartalma. Átütő dobhangzás, telt basszusok, vinnyogó billentyűk és gitárok, satöbbi. Ez csak annak kapcsán jött, hogy ellentétben a zenével, milyen keveset járunk múzeumba, hogy a képeket eredetiben lássuk. Megelégszünk a reprodukció monitoron vagy albumban megjelenő képével (nem a KÉP előttünk megjelenő képével!), pedig micsoda hatása van, ha mondjuk egy festmény igazi valójában lóg előttünk a falon, az alkotó által megfestett méretben: megfigyelhetjük a színeket, árnyalatokat és az ecsetkezelést (persze a múzeum világításán is sok múlik), közelebb mehetünk és eltávolodhatunk...

(Ehhez kapcsolódik, hogy több éven keresztül én se voltam képes elmenni az MNG-be, hogy megkeressek egy képet, aminek nem emlékeztem a címére és a szerzőjére, de tetszett. Most íme.)

Vaszary János: Golgota, 1930-as

tomvétszlájv

Tom Waits: Glitter and Doom Live
(ingyen dalok)
(dallista & egyebek)

koncertajánló

10. 13. 21.00 - Egy Kiss Erzsi Zene @ Gödörklub [info]
10. 14. 21.00 - David Yengibarjan @ Gödörklub [info]
10. 20. 20.00 - Dresch Kvartett @ Szimpla Kert [info]
11. 9. 19.30 - Dresch Kvartett @ Művészetek Palotája [info]
11. 20. 20.00 - Woven Hand @ Porgy&Bess (Vienna) [info]
11. 21. 20.00 - Woven Hand & Muzsikás @ Millenáris [info]
12. 19. 20.30 - The Unbending Trees @ Zenetudományi Intézet [info]

Tiszta szívvel