Mumford & Sons: 'The Cave' (Bookshop Sessions)

Csehy Zoltán: Cantus arcticus

Ahogy a jégcsap belenő a térbe,
építkezik, majd olvadáskor gyilkol,
esetleg ártatlanul elcsöpög,
és méri az időt – inkább ez a verzió,
ahogy elcsöpög, csepp-csepp-csepp,
ez itt az ártatlan metronóm,
ehhez van szabva a táj ritmusa (lakatlan finn tájat
képzelj, amelybe apró képeket fagyaszt a látás),
mintha mindig ünnep lenne,
az ünnep emlékezete lenne,
egy hosszan kitartott, lelassított ünnep,
csepp            csepp                 csepp
apró részletekig szervezett kitartás,
c               s                e              p          p 
a kalácstól a fügéig (ami itt, Finnországban,
ezen a szélességi körön, lássuk be,
szokatlan), a csörömpölő étkészletig,
attól, ahogy a szelőkés
belevág a húsba
egészen az ezüsttel kikanalazott
döbbenetig,
miközben folyton hallod,
miközben folyton hallani, ahogy
egy nagy, hideg madár
átszuszakolja magát
két kottavonal között.

untitled winter scene

Wovenhand: The Threshingfloor

Méltatlan módon nem szóltam megjelenésekor a Wovenhand legújabb albumáról, pedig az előzetes kiíráshoz képest is korábban érkezett a boltokba. Az egyértelműen a koncerthangzást megcélzó, lehengerlő Ten Stones (akárki akármit írt megjelenésekor) után a The Threshingfloorral a Wovenhand visszatérni látszik az akusztikus és a különféle népzenéket jobban előtérbe toló hangzáshoz, a Consider the Birds és a Mosaic zenei világához. Nincs szó önismétlésről, csak arról, hogy az új anyag több szempontból is rokona az előbb említett lemezeknek. Egyrészt a The Threshingflooron is megfigyelhető, ahogy egy nagy masszává olvadnak össze a dalok, és szinte megkülönböztethetetlenné válnak, nem úgy, mint a Ten Stones sokkal élesebben elkülöníthető szerzeményei. Továbbá újra hangsúlyosabbak a népzenei elemek, elsősorban az autentikus hangszerek miatt (mondjuk a darbuka a keleties hatású címadó dalban vagy Éri Péter /Muzsikás/ hosszú furulyája a ’Terre Haute’-ban). A folkos hatás ilyen mértékű kiemelése a Consider néhány dalára emlékeztet (’To Make a Ring’, ’Off the Cuff’, ’Down in Yon Forest’): ezeknél nem tapasztalható az a szintézis, ami a Wovenhand többi dalát jellemzi. Az is igaz, hogy az új Wovenhand-lemez az elődjéhez képest egy akusztikusabb vonalat képvisel, több bőgővel és mindenféle népi pengetős hangszerrel, ugyanakkor zongora és hegedű nélkül, melyek például a Consideren és a Mosaicon is túlsúlyban voltak. Az igazi hangszerelési húzása abban rejlik az új albumnak, hogy nagyon szépen hozza össze az akusztikus megközelítést az élőben és a Ten Stones-on is hallható rockos világgal. Ezt mutatja meg a ’Raise Her Hands’, a ’Truth’ (New Order-feldolgozás) és a ’Denver City’ is, de legkiemelkedőbben a ’Behind Your Breath’ és a ’The Threshingfloor’. Az utóbbi azért is érdekes, mert a Wovenhandnél soha nem volt ilyen groove-szerű dobolás. A ’Denver City’ pedig vidámságával tűnik ki, amihez hasonlót a 2002-es Wovenhand óta nem is nagyon hallhattunk – nem véletlenül lett záródal egy instrumentális szösszenetet követően. A The Threshingfloorral a Wovenhand tovább árnyalja a róla kialakuló képet, és arról biztosítja a hallgatót, hogy nincs megállás, megállapodás: ez egy élő és változó zenekar. 2011-ben, ha lemezt nem is, de egy budapesti koncertet összehozhatnának, lehetőleg a Muzsikás nélkül. ▪

The National: 'Runaway' (live)

Nagy László: Menyegző

Arccal a tengernek itt állunk párban,

kürtszóban, ünnepi arany riadóban,

síp-sikolyban, a dobhang döbbenetében,

lábdobogásban ijedten, a tengert utánzó

táncosok lendülete fenyegeti hátunk,

mert a tengernek bemutattak minket,

vegye tudomásul, itt állunk párban,

a kőfokon, itt, a végtelenségbe bevágó

szárazföld csőrehegyén két emberi csillag,

összeesküdve örökre a jóra, igazra,

gyönyörűségre, a legszilajabb álmon is túl

a rendre, hogy általunk jönne világra,

vegye tudomásul a tenger, a szüntelen ostrom:

okosak a vének, ruganyos a vének tanácsa,

megengedik: IME, TESTETÖLTHET AZ IGE, HA TUD,

márványlap-arcélükből rettenetes kódex

tűzvirágot lepréselni mért is tömörödne,

tekintetükkel, zuzmara-üstökösökkel

mért is ütnék porba a szív delelését,

mért is úszna égre eltaknyult isten-szakálluk

csíra-ölő árnyával, fekete szalaggal

becsavarni e pázsitos bolygót – félre ijedtség,

mi vagyunk a fenség, koronánk örökös láng,

csillagsor-pályák, babonátlan lámpái az észnek

a fölismerések spirál-tornyai a végtelenségig,

ó, nem a doktrinák drágakövéből áll koronánk,

koszorúnk se mirtusz: a koponya ér-fonata,

a nagyvilág kék halántékán ugyanaz a pulzus,

ugyanaz a dübögés a pacsirta búbja körül,

mi vagyunk a tűz, mi vagyunk a vér, a tej meg a méz,

kozmikus küldetés ősatyák kőtáblái ellen,

törni törekké, akár a laskát, ez a mi csatánk,

békesség vagyunk, az újrateremtés indulata,

a képzelet kivirágzása kánoni kopárság ellen,

herétlenek ellen, mert ingereink hérosziak,

mert csillagok lázítnak minket a legnagyobb nászra,

hogy virágpor-cirmos arcunk elijessze az örök halált,

hogy szerelmünk eszményi szagától a május teljes legyen,

lepattant gombjainktól tücskös és jánosbogaras az éj,

szerelmünk harmatától erős a smaragd mező,

hogy ménjeink selyemhajóval ott siklassák az öregeket:

ráncot, csontot, hogy áztassa ifjuságunk varázslata,

ó, nekünk igazi násznagy a tenger, a tenger,

viola távolból nászajándékokat hömpölygető,

babapólyákat, csipkés patyolat-hengereket,

hogy méltassa a térben mérhetetlen sóvárgásunkat,

s a törvényt, amit immár a tiltakozók is

tisztelni kénytelenek, mert megtépi őket a só,

megsebzi őket a fény, hát valami történik mégis,

örvendjen a tenger, itt állunk párban virulva

a kova-fokon itt, a világ kirakatában

krétafehér szakállak rendeletére,

kéz a kézben, várva a ceremónia végét,

viseljük a jelképek ünnepi gyötrelmeit,

a hátunkra tűzött haragzöld selymet, amint

hullámzik, akár a reménnyel tömény mező,

s tűri a gyöngyzáport koponyánk, a búza, a rizs

rubin és opál kopogását, a sámáni igézetet,

ezerévek igéit, szivárványos babona-záport:

LEGYETEK TERMÉKENYEK, LEGYETEK TERMÉKENYEK,

vetik ránk réztálakból a lignit-barna kezek,

kezek a hátunk mögött, gótbetű-görcsös kezek,

sárgák meg zöldek, epeszakítók, heroin-fehér kezek,

szűzmell-gyaluló, here-aszályos, halálfejgyűrüs kezek,

kezek oltári gyertyasorként nyílt ujjuak

s kezek egy-ujjuak: revolvertáska-kezek,

savakkal, sorsokkal bánó, balzsamozásra váró kezek,

kezek a hátunk mögött, kezek a koccintások

villámaiban, az új párért emelt kezek,

ÉLJEN AZ ÚJ PÁR, ÉLJEN, itt állunk párban szelíden

arccal a tengernek, s kezek a hátunk mögött,

kezek a zene aranyóljaiból kieresztik

a vérengző dallamokat, ragadozó ritmusokat,

s mozdulatlanokat marni párducok jönnek, sasok,

de nekünk állni kell királyian, kéz a kézben,

összeforradt kézzel, összekapcsolt vérköreinkben,

ér-glóriában, gyöngyvirágillatú mátkaruhában,

arccal a tengernek s mosolyogni a gigászi mókát

a habból perdített tünemény baba-pólyákat,

nézni az albatrosz-párok fáradhatatlan röptét,

de állni a körtáncosok szélverésében, akár a szobor,

várni, amikor dobszóra dobognak a lábak

s rengetik az anyaföld tűzeres agyvelejét

fekete sevrócipők, és drága mazsolaszínü

topánok, lakkcsizmák, fogsorokkal sarkantyúsak,

vérszekfű-tarajuk át-üt a föld sóhaján, a poron,

s rúgva a port a szegények disznóbőr-bocskorai,

sörtésen, torzonborzan, mint kicsi szörnyetegek

ugrálnak kergén a zsírtalan remete-sarukkal,

akasztottember-színü szederlila bilgerlikkel,

csukaorr-cipőkkel, gyászszalag-cuggú cipőkkel

és összevegyűlnek a condrák, a fátyolruhák,

a folthátán-foltok, mint párzó éjjeli lepkék,

a püspökpalásttal, a bíborpuha érsekköpennyel,

s fegyencek csíkjai gyűrűzve mint a giliszták

hajnaluk piramisát nyalják: a hóhéri csuklyát,

s csokorként dobálják a vézna balerinákat

nagy lihegések magasra a girlandoknak,

az ünnep galandférgeinek, és ropják zenére

a kopottá kikefélt gúnyák a diplomata-frakkok

ollói közt is, rajongva, mert ők is hivatalosak

és összevegyűlnek a tüllök, a törpe zsokék

lótajtékillatú selyemgatyái, a prémek

dúvadhordái, a bárányok irháival,

zihál azúr-dresszben a tizenegy aranyérmes,

tolongnak a díjazott gárdák, az elégedettek,

a dicsőségféltők, lóugrás-táncban a sakkmesterek,

szívmellényben az ultivitézek zihálnak,

forognak tisztviselőcskék, ráncuk elől-hátul mosoly,

titkárnők, új délibábok rezegnek a talaj fölött

kávépárában, a drága dohányfüst csipkéiben,

dögvész-uszályban a miss Európák és Amerikák,

company-vezérek karjain, aranyos ringlispilen,

forgó aranyfán pávaként ülnek magasan,

a porban toporgó, fejüket forgató tyúkok fölött,

szédelgő, árva kis csajok fölött, és teljes az ünnep,

s rebbennek gyűrűs galambok, felropognak a díszsortüzek,

üdvözölnek kalapok, csákók, s nem ülnek vissza a fejre,

kard-élek villannak, ezüstlenek rozmaringszálak,

szép delfinkendők és veronika-kendők lobognak,

fölúsznak a zászlók az égre s fölúsznak a zászlók fölé

fölúsznak az elaggott, krétafehér istenszakállak,

s szózat hallatszik steril, a jégszférák sugallata:

ÉLJEN AZ ÚJ PÁR, ÉLJEN, DE MOST NE MOZOGJON,

arccal a tengernek itt állunk gyönyörű párban,

bűvölve mozdulatlanná és megörökítnek

kameráikkal a propeller-fejű fotósok

lebegve a halak fölött, féltérden a zöld levegőben,

nem a kivégző szakasz, ó nem, csak megörökítnek,

csöves üveglencse-szemükből kiüt a hideg sugár,

kattognak, zengnek, acélszita-szárnyuk zenél,

kék darázs-gépek, precízek, csupa gombok, rugók,

motorizált rémek Kondor Béla baljós rézkarcairól,

s megörökítnek minket, megsokasítva arcunk

röpítik rotációsok: IFJÚSÁG, SÓLYOMMADÁR,

TIÉD A VILÁG ÉS TEÉRTED VAN A VILÁG,

óriás betűk rólunk, akik itt feszülünk

arccal a tengernek s lagzi a hátunk mögött,

s múlik a drága idő, gyorsabb mint a sólyommadár,

de előttünk mindig a nappal, mögöttünk az éj,

mögöttünk mindig az éj, pedig pöröl a sötéttel

a fehérvirágú almafaerdő, a fellángoló

virágfa, tulipánfa, rengeteg tavaszi lámpa,

a láng és vér szivárványa, az ábrándok kohótüze,

az agyvelők ultra-világa, mégis hatalmas az éj,

s hiába ez a menyegző, menyegző a hátunk mögött,

hol márvánnyá lettek a leabroszolt jégtorlaszok,

asztalok az éjben, fehérek, hosszúak mint a vasút,

s rózsát nevetnek a tálak, többet mint a Rózsák Völgye,

hogy a föltálalt étel fölizgassa a mirigyeket,

levesek aranytócsáit hörpölje hamis glóriasor,

a sok cicoma, cirkuszi bokréta, álarc-kobak,

dagadnak sáfrányos gőzben, faggyúban tündöklenek,

hústörkölyösek, becukrozódnak, beittasodnak itt a fejek,

a parafafejek, a gyémántfejek, a dísztök-fejek,

a gumifejek, a fölfujható mosolyuak,

a mumusfejek, az ijedt fejek, a szerénykedők,

fejek a pironkodók, fejek a finnyás és mohó fejek,

hánykódnak a krémben, lángolnak az alkohol üdveiben,

fejek vérdíjasok, fejek árvák és örökké rezgő fejek,

fejek a migrén szentségtartói, sugarasak,

fejek az irigység csikorgó sóderfészkei, fejek,

fejek a rágalom remekbefaragott szószékei,

a szélkakas-fejek, a harckocsikupola-fejek,

a galambdúc-fejek, a bábeli torony-fejek,

regebeli családfán rezgők: a fejvárosok,

dobogó démon-fejek, a sarabolatlan sárkányfejek,

fejek a hátunk mögött, és terelik, pörgetik őket

isteneik a vének: az örvényszakállú fejek,

ÉLJEN A LAKODALOM, ÉLJEN A LAKO, A LAKODALOM

zene a hátunk mögött, az örök zenebanda zenél,

zúg a hegedűkből a fűrészelt fenyves, a nagydobokon

csökönyös szamarak bőrét örökké a bunkók ütik,

de csak a tébolyt cifrázza a húr, meg a bongó öböl,

csengetyűk lázzsibogása, a réztorok s rózsafa-gége,

ÉLJEN A LALALA LAKODA LAKODA LAKODALOM

höbögik megdagadt nyelvek, de örökké bort ad a fűrt,

örökké születik a bárány, de kés-fényben vérzik örökké,

lángol a konyha és izzadnak a kukták szüntelenül,

megzabálódik a hús és tengerbe söprődik a csont,

a tengerbe okádik, ürül meg vizel a lakodalom,

s újra a LALALA LALALA LAKODALOM,

emeli borunkat s töri kenyerünket a lakodalom,

jussunkat emészti, nyoszolyánkon bagzik a lakodalom,

a szégyentelen, a görnyedező, a görcsben rugózó,

virággyertyáinkat dönti le könyöke és lúgjaival

gyalázza a földet, gyilkolja a gyökeret a lakodalom,

fodor a fodron, figura a figurán tülekedik,

kocsi kocsi hátán üzekedik és összefarol

és összeragadnak mind a világmárkák, akár a bogár,

ó éj, a romlás nászéjszakája, ó lakodalom,

a sátán feketemiséje, te rút, és izzik az éjben

a körmök gyöngyháza, a varasult rosszseb parázsa,

a kármin, a fekete lakk, a kőrisbogárzöld zománc,

topáz a hervadt ujjon, szuvas ínyen a porcelánfogsor,

korhadt pilléren platina-híd, és izzanak a pudvák, odvak,

a sorvadt mohák, tapló-füleken a rémcinke-függők,

bagoly-fejű lények kezén a lapokká préselt ganéj,

nagy aranybetük izzanak, s cizellált bronzlevelek,

a meddőség szíkjei, sivatagi láz-sömörök,

rókagödör-arcok, s pórusok, hol a lódarazsak a bérlők,

izzanak a vőfélyek csapzott keselyű-frizurái,

nyűves pálcái, a koszorúslányok, a nászasszonyok,

megromolva velejükig izzanak hajzatuk gyökeréig mind,

zilált pántlikáik a lepörgetett magnó-tekercsek,

lóbéllel felkoszorúzva komornái mind a halálnak,

s mi arccal a tengernek itt állunk párban megmerevítve,

izzanak a poharak, húrok, izzik a tánc, az anyaföld,

izzik a lakodalom, izzik ez a forgatag ünnep,

örvényel az égre, lesuppan a földre süvítve,

húzza neki a zenekar, s kurrog, rikogat, ropja:

SUPRA AGGNŐ, SZÖKJ FEL KABLA, TIPORJ A MAGRA!

TE VAGY A TÁNCOS, RIHERUHA-RÁNCOS, ROPJAD RÁNC!

HA MEGVOLT AZ ESKÜVŐJE, LESZÁRADHAT A TÜDŐJE, HÚZD!

EZ A KÖSZVÉNY HA MEGÁZIK, MINT A KAKAS BUBITÁZIK, BILLENTYŰ!

TYŰ, TYŰ, TYŰ! TUBARÓZSÁN TETŰ MÁSZIK, VASKESZTYŰ!

HÉ, AZ AGGCSONT MEGELLETT, A CSIKAJA DERES LETT, HÚZD!

IDENÉZZ A CSILLAGÁRA, NE A MENYASSZONY FARÁRA, HÚZD!

FEHÉR BÁRÁNY, FEHÉR KOS, EZ A LAGZI HUZAMOS, HÚZD!

VETKŐZIK A MÁTKAPÁR, KOPÁR LETT A MÁTKAPÁR, KÁR!

MAJD NEM LÁTSZIK AZ A CSONT, RÁTÖMKÖDJÜK A BETONT, HÚZD!

BEOMOLHAT BUDAVÁRA, HALLGASS CSAK A HADNAGYÁRA, HIPP!

KRIPTABELŰ VARJÚ TÁNCOL, SZÁJÁBAN A HÚS, A FÁTYOL, HUSS!

IKULÁS, PIKULÁS, TÁNCOL EZER MIKULÁS, HOPP!

EZER HORDÓ BOROM VAN, MIND AZ EZER CSAPON VAN, TÖLTS!

NE IJEDJ MEG A POHÁRTÓL, TE SZELLEMI EXKAVÁTOR, EX!

ISZIK IGY MÁS IS, GÉGE SE VÁSIK, MEGMARAD A STEX!

TYUHAHÉ, RÓKAPRÉM, MÁS IS KURVA NEMCSAK ÉN, HÚZD!

BÁRCSAK EZ AZ ÉJSZAKA MINDÖRÖKKÉ TARTANA, HÚZD!

s mi felszalagozva és megkoszorúzva a dörgő időben,

arccal a tengernek itt feszülünk öntve szoborrá!

untitled