Sigur Rós: Takk
Minden a ’Glósóli’-val kezdődött. Elszállás. Repülés. Aztán a Takk többi dala. Nem is hallgatok más lemezt a Sigur Róstól. Bár a 2008-as kimondhatatlan nevűvel próbálkoztam (Med sud i eyrum vid spilum endalaust), de nem működött annyira. Még a Heima tud elbűvölni tiszta hangzásával és akusztikus hangszereléseivel—itt elhagyják a nagy hangerőt, a széteffektezett dolgokat, meg a (mellesleg király) gitáron vonózást. A már említett számon kívül a ’Seaglopur’ és a ’Gong’ jelentik számomra az album csúcspontjait. Ezek kifejezetten, de a Takk többi dala is a felszabadultságot szimbolizálja, valami nehézség legyőzését. Ezzel a légiességgel furcsamód keveredik a fenségesség és némi szomorúság. Ez a lemez fájdalmasan szép. Már írtam korábban, hogy az Amerikai szépség óta nem találkoztam olyannal, ami ennyire mélyen emberi lett volna. A Takk közeli, nem ironizál, inkább megmutatja a mesét. Nekem pedig azt mondja végső soron, hogy élni bizony—minden fájdalom ellenére—jó. ▪
No comments:
Post a Comment