Volt Pilisi Majális, az egyesek által esztétikailag, meg így-úgy vitatott piliscsabai egyetemi épületek között-mellett-bennük. Délután háromtól Kalákát hallgattunk, én főleg a vicces rímek és érdekes hangszerek miatt. Aztán a sétafikálás közben beugrottunk az underground medencébe, ahol épp' egy Északi Pályaudvar nevű formáció nyomta, mondhatni folk-jazz-rock stílusban, fiú fuvolistával és lány basszusgitárossal, ami nekem már alapvetően bizarr felállás. Ettől eltekintve viszont igencsak jól tolták, egyértelműen az eszméletlen fuvolaszólókon volt a súly, persze a többi zenész sem elhanyagolható módon zenélt. Utánuk visszakeveredtünk a Nagyrétre, folytattuk a sörözgetést, evést, mókázást - bár egyre jobban fáztunk a szél és a napot eltakaró felhők miatt.
A Nagyszínpadon jött egy felejthető lány-rockzenekar, aztán az Amber Smith, akik igencsak korrekten tépték a húrokat, volt egy srác velük, aki egy kb. 30 centi széles (?) szintin nyomta és végig két gombot nyomogatott, közben marha jól pózolt. Utánuk jöttek, akik miatt végtére is kimentem: a Quimby legénysége. Mikor elkezdtek beállni (mármint a hangszerekkel, nem az alkohol következtében), az eső is beköszönt és a koncert végéig nem is búcsúzott. Úgy érzem, hogy már tapasztaltam két végletet az előadók hallgatósággal való viszonyát illetően: Palya Bea, aki elképzelhetetlen anélkül, hogy a közönséggel beszélgetne; a Woven Hand, ahol Edwards a számok között elereszt néhány 'thank you'-t, a végén egy 'God bless you'-t, és ennyi. Mindketten elsöprően jók koncerten, ahogy a Quimby is, ők kommunikáció terén a kettő között állnak.
Sajnálatos módon lekéstem a Teátrum budapesti előadásairól, ahol viszonylag nyugiban ülő hallgatóság előtt adták elő dalaikat. Én ugyanis ezt hiányoltam, miközben a tömeg ide-oda sodort, amit persze egy darabig élveztem: amíg kulturált módon zajlott, ám egy idő után durva lökdösődés kezdődött. Én hiszem, hogy felejteni, izzadni, mozogni (amikért az emberek rockkoncertekre járnak) lehet intelligens, emberi módon is, tekintettel a többi emberre, akik esetleg a zenére is kíváncsiak.
Lássuk csak, miről akartam még írni? Persze. Arról, hogy az elmúlt héten egyhavi átlagnak megfelelő mennyiségű filmet néztem meg. Piaf, Vérző olaj, Amerikai szépség. Röviden csak annyit, hogy az első felkavart, a második nem hagyott nyomot (legalábbis elég láthatatlan), a harmadik elragadott és - a posztmodernitásban gyakran elutasított - katarzisban részesített. Talán hosszabb recenzió is várható.
Néhány ajánló:
május 14. Dresch Quartet, Gödör klub, 21.00 /ingyenes!/
június 21. Jamie&Robi Band Unplugged, Gödör klub, 21.00
A Nagyszínpadon jött egy felejthető lány-rockzenekar, aztán az Amber Smith, akik igencsak korrekten tépték a húrokat, volt egy srác velük, aki egy kb. 30 centi széles (?) szintin nyomta és végig két gombot nyomogatott, közben marha jól pózolt. Utánuk jöttek, akik miatt végtére is kimentem: a Quimby legénysége. Mikor elkezdtek beállni (mármint a hangszerekkel, nem az alkohol következtében), az eső is beköszönt és a koncert végéig nem is búcsúzott. Úgy érzem, hogy már tapasztaltam két végletet az előadók hallgatósággal való viszonyát illetően: Palya Bea, aki elképzelhetetlen anélkül, hogy a közönséggel beszélgetne; a Woven Hand, ahol Edwards a számok között elereszt néhány 'thank you'-t, a végén egy 'God bless you'-t, és ennyi. Mindketten elsöprően jók koncerten, ahogy a Quimby is, ők kommunikáció terén a kettő között állnak.
Sajnálatos módon lekéstem a Teátrum budapesti előadásairól, ahol viszonylag nyugiban ülő hallgatóság előtt adták elő dalaikat. Én ugyanis ezt hiányoltam, miközben a tömeg ide-oda sodort, amit persze egy darabig élveztem: amíg kulturált módon zajlott, ám egy idő után durva lökdösődés kezdődött. Én hiszem, hogy felejteni, izzadni, mozogni (amikért az emberek rockkoncertekre járnak) lehet intelligens, emberi módon is, tekintettel a többi emberre, akik esetleg a zenére is kíváncsiak.
Lássuk csak, miről akartam még írni? Persze. Arról, hogy az elmúlt héten egyhavi átlagnak megfelelő mennyiségű filmet néztem meg. Piaf, Vérző olaj, Amerikai szépség. Röviden csak annyit, hogy az első felkavart, a második nem hagyott nyomot (legalábbis elég láthatatlan), a harmadik elragadott és - a posztmodernitásban gyakran elutasított - katarzisban részesített. Talán hosszabb recenzió is várható.
Néhány ajánló:
május 14. Dresch Quartet, Gödör klub, 21.00 /ingyenes!/
június 21. Jamie&Robi Band Unplugged, Gödör klub, 21.00
No comments:
Post a Comment