Thursday 14 May 2009

as always

Na, akkor ahogy szoktam, csak így ideszórom a kultúranyagot mint valami ízlésformáló mitugrász. Pedig korántsem ilyen durva a helyzet, semmi ilyet nem képzelek magamról. Ez többnyire egy szubjektív ajánlóblog: amikkel találkozok (már megint ez a megszemélyesítő viszony), és megosztásra érdemesnek tartok, azokat ki is tolom ide.

Ezek legesleginkább műalkotások. Sőt, csak azok. Például ez a kép Picasso-tól, asszem a "kék" korszakából. Társíthatok hozzá egyből szomorú zenét. Így, a kettőt egyszerre "élvezve" egyre mélyebbre juthatunk a lamentációban. A legmélyebbfajta mondjuk kevesünket érint. Michelangelo legutolsó és egyben befejezetlen szobra ez. Tizenakárhány évig pihenni hagyta máshogy kidolgozott állapotában, majd elkezdte lefaragni. A régi állapot még látható a lábakon. Az újraalkotás egy kidolgozatlan, síkszerű művet eredményezett, a test plasztikus és realisztikus kidolgozása eltűnt. A való-szerűséget felváltotta az elvonatkoztatott igaz-szerűség. A fájdalom az anyagban. Még össze is vethetjük Picasso képével. Melyik hogyan mutatja be ezt az érzelmet.

És ha már újraalkotás. A feldolgozáshónap robog tovább, olyanokkal mint Alice in Chains, Tom Waits, Shakira, Joy Division, Depeche Mode, de van más is ám (itt). Tessék hallgatni és küldeni feldolgozásokat!

2 comments:

bellajazz said...

Hmmm... A Waits ok, kicsit Nick Cave-es. A Nutshell ala Vadfruttik viszont nem tetszik. De velem van a baj. Ez a dal nekem "szent és sérthetetlen", és másként nem megy... Pedig megpróbáltam, őszintén...
A Shakira átdolgozás hasít!

Paszkal said...

örvendek, hogy vannak, amik tetszenek. ha tudsz, légy szíves küldjél linket ismerős zenekaroknak, hogy még legyenek feldolgozások!
s.