Bevallom, azazello cikkéig én sem ismertem Laura Marling nevét, ám a 'Devil’s Spoke' egyből lenyűgözött. Innen már csak egy lépés volt meghallgatni a 2010-es I Speak Because I Cant (no meg a 2008-as Alas I Cannot Swimet). Ez az album számomra az év legjobbja, efelől nincs semmi kétségem. Már a két évvel ezelőtti debütlemez is megmutatta Marling remek dalszerzői vénáját, az I Speak viszont továbbmegy: ha lehet, még jobb dalok kifinomultabb hangszerelésekkel párosítva, megfelelő arányérzékkel egy anyaggá gyúrva. Összességében sötétebb hangvételű, zeneileg és szövegileg is súlyosabb az új album. Az Alas hegedűje eltűnt, helyére cselló került, továbbá a zongora is nagyobb szerepet kapott: ezek következtében a hangzás sokkal méltóságteljesebb. Nincsenek pattogós gitárra építő gyors, karakteresen folkos dalok sem – a lemez egészét kétségtelenül a középtempósan hömpölygő, néha sodró szerzemények uralják ('Devil’s Spoke', 'Rambling Man', 'Alpha Shallows', 'Hope in the Air'). Talán a fenséges esztétikai kategóriája írja le legjobban az I Speak Becaue I Can világát. Szépség és félelem: amit hallunk az szép (vokálok, hangszeres szólamok), közben viszont tekintélyt parancsolóan nő fölénk. Ebben talán rokon a Wovenhand stúdiólemezeivel – valószínűleg nem hiába mondta egy barátom, hogy Laura Marling a fiatal, ránctalan és szép David Eugene Edwards. Nem alaptalan ez a párhuzam, persze Marlingnál sokkal több az örömteli momentum, ugyanis a feszültséggel teli dalokat vidámabb és lassabb számok váltják ('Made by Maid', 'Blackberry Stone', 'Goodbye England (Covered in Snow)', 'Darkness Descends'). És milyen jó, hogy ezek a barátságos szerzemények oldják az egész anyag súlyosságát, ami nemcsak a dallamokban, harmóniamenetekben és hangszerelésekben, hanem a szövegekben is tetten érhető. Ezt énekli Marling, mindjárt a nyitódalban: "Hold your devil by his spoke and spin him to the ground"; később az énre helyezi a hangsúlyt: "And it's hard to accept yourself as someone, you don't desire, /As someone you don't want to be" ('Rambling Man'). Az album közepe táján kapjuk a leginkább baljóslatú képeket: "And I believe we are meant to be seen, /And not to be understood" ('Alpha Shallows') és "Why fear death, be scared of living, /Oh hearts are small and ever thinning, /There is no hope ever of winning, /Oh why fear death, be scared of living." ('Hope in the Air'). Az utóbbi kapcsán pedig megint a fenséges visszhangzik fejemben – hogy milyen szép ez a gondolat, miközben mindennél félelmetesebb. ▪
No comments:
Post a Comment