Junip: Fields

A nyár közepén már beszámoltam a Junip nevű formációról, aminek kétségtelenül José González a leghíresebb tagja. Már akkor írtam a Rope and Summit EP kapcsán, hogy ősszel jön ki a nagylemez és indul a turné. Hát így is lett, és bár Magyarország nem szerepelt az állomások között, Bécsbe meg nem sikerült eljutni, de azért a Fields itt van, foglalkozom tehát azzal. Tizenegy dal, amiből csak a sodró lendületű ’Rope and Summit’ került át az EP-ről, de alapvetően ezek a középtempós, sűrű ritmusalapozású dalok határozzák meg a nagylemezt is. Ez nem is lenne baj, ha tudták volna tartani az EP remek szerkesztését, ám a Fieldsen ez nem sikerült. A probléma az, hogy túlsúlyba kerültek a ’Rope and Summit’-hoz hasonló számok, és bizony nem mindegyik sikerült úgy, hogy felkapjuk a fejünket. Persze azért vannak az EP címadójához mérhető, igazán eltalált szerzemények. Ilyen a végig halk, de feszes tempójú ’Howl’ vagy az utána következő ’Sweet and Bitter’. A legjobbak a fokozatosan erősödő jellegű dalok, mint a mániákusan kőröző billentyűtémával operáló ’Without You’, illetve a katartikus záródal, a ’Tide’. Három dolog hiányzott nekem erről az albumról, amikkel lehetett volna oldani a monotonná váló lemezt: egyrészt a kiállások, másrészt a ’Loops’-hoz hasonló lassú dalok, harmadrészt pedig az ’At the Door’-ban feltűnő jazzes vonal. Összességében a Fields nem rossz, bőven vannak rajta izgalmas, élvezetes momentumok, és az is biztos, hogy a következő csak jobb lehet. ▪