Wovenhand: The Threshingfloor

Méltatlan módon nem szóltam megjelenésekor a Wovenhand legújabb albumáról, pedig az előzetes kiíráshoz képest is korábban érkezett a boltokba. Az egyértelműen a koncerthangzást megcélzó, lehengerlő Ten Stones (akárki akármit írt megjelenésekor) után a The Threshingfloorral a Wovenhand visszatérni látszik az akusztikus és a különféle népzenéket jobban előtérbe toló hangzáshoz, a Consider the Birds és a Mosaic zenei világához. Nincs szó önismétlésről, csak arról, hogy az új anyag több szempontból is rokona az előbb említett lemezeknek. Egyrészt a The Threshingflooron is megfigyelhető, ahogy egy nagy masszává olvadnak össze a dalok, és szinte megkülönböztethetetlenné válnak, nem úgy, mint a Ten Stones sokkal élesebben elkülöníthető szerzeményei. Továbbá újra hangsúlyosabbak a népzenei elemek, elsősorban az autentikus hangszerek miatt (mondjuk a darbuka a keleties hatású címadó dalban vagy Éri Péter /Muzsikás/ hosszú furulyája a ’Terre Haute’-ban). A folkos hatás ilyen mértékű kiemelése a Consider néhány dalára emlékeztet (’To Make a Ring’, ’Off the Cuff’, ’Down in Yon Forest’): ezeknél nem tapasztalható az a szintézis, ami a Wovenhand többi dalát jellemzi. Az is igaz, hogy az új Wovenhand-lemez az elődjéhez képest egy akusztikusabb vonalat képvisel, több bőgővel és mindenféle népi pengetős hangszerrel, ugyanakkor zongora és hegedű nélkül, melyek például a Consideren és a Mosaicon is túlsúlyban voltak. Az igazi hangszerelési húzása abban rejlik az új albumnak, hogy nagyon szépen hozza össze az akusztikus megközelítést az élőben és a Ten Stones-on is hallható rockos világgal. Ezt mutatja meg a ’Raise Her Hands’, a ’Truth’ (New Order-feldolgozás) és a ’Denver City’ is, de legkiemelkedőbben a ’Behind Your Breath’ és a ’The Threshingfloor’. Az utóbbi azért is érdekes, mert a Wovenhandnél soha nem volt ilyen groove-szerű dobolás. A ’Denver City’ pedig vidámságával tűnik ki, amihez hasonlót a 2002-es Wovenhand óta nem is nagyon hallhattunk – nem véletlenül lett záródal egy instrumentális szösszenetet követően. A The Threshingfloorral a Wovenhand tovább árnyalja a róla kialakuló képet, és arról biztosítja a hallgatót, hogy nincs megállás, megállapodás: ez egy élő és változó zenekar. 2011-ben, ha lemezt nem is, de egy budapesti koncertet összehozhatnának, lehetőleg a Muzsikás nélkül. ▪