...

Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 157.

Mikor mindenek neve bolydul

a megtört csend húrjain,

áramok a földben, légben

rezegve zsibongnak,

áramok a nedvben, a lángban

telten bizseregnek,

mikor mindenek jele támad

és nevektől vemhes a tér.

A szikla nem mondja nevét, süketen veri vissza,

sziszegve kopik, hallgat konokul.

Az állat üvölt, elpusztul

és nem mondja nevét, nem veri vissza.

Az ember ajkára veszi a szót,

megnevez és meghal,

mikor mindenek jele tolong

és nevektől vemhes a tér.