A Woven Hand művészetét zseniális, kifinomult és sokrétű szintézis jellemzi; elegye a zenészek tudásának és kreativitásának, valamint Edwards kultúrák és zenei stílusok által impresszionált énjének. Más szavakkal: Edwards hite révén meghatározott szellemének és zenésztársainak egyre magasabb fokú integrálódását követhetjük figyelemmel.
Amit itt hallunk, nemcsak a fülhöz szól. Az eddigi albumokon megszokhattuk a szövegek elliptikusságát, hogy nekünk, hallgatóknak kell összekötni, kiegészíteni a gondolatokat, aktív befogadóvá kell válnunk. Edwards legmesszebb a Slota prow nem létező nyelven „íródott” szövegével ment el: amikor a tudást is félredobva, ráérzésünkre hagyatkozva próbáltuk kibogozni a tartalmi szálat, már ha akartuk. Ilyen szélsőséggel a Ten stones című korongon nem találkozunk. Azonban megmaradtak a nehezen érthető, absztrakt képekből álló dalszövegek. Ezeken végig érezhető az énekes kereszténységének lenyomata. Van mondanivalója, van üzenete, bármennyire is rémisztő ez a posztmodernitás viharában. Ugyanakkor, tisztában van azzal, hogy teljes mértékben didaktikusan és tanító jelleggel nem lehet ezt elmondani. Már csak azért sem, mert transzcendens minőségekről is esik szó (isten, szerelem), melyekről képtelenség egyfajta tudás-szkepszis nélkül beszélni. Platóni fogalomkörből a ’doxa’, igaz vélekedés vonatkozik ezekre. Valamint ha szólni akarunk e minőségekről, a logikai nyelvhasználat korlátaiba ütközünk sokszor. Edwards él a költőiséggel és az ellipszissel is. Szavakból alkot absztrakt képeket, képtöredékeket, és ezeket montázsolja egymás mellé: így formál dalszövegeket (Cohawkin road, Iron feather, His loyal love). Persze él direkt utalásokkal, bibliai idézetekkel is (Beautiful axe, Not one stone, White knuckle grip), sőt, a Kingdom of ice szövegét Jób könyve inspirálta. Összefoglalva: az elvonatkoztatott és világosan érthető szövegrészek egymást váltják, összefonódnak dalokon belül is, így teszik izgalmassá a hallgató számára a megértést, több figyelmet követelve.
Újdonságszámba megy a rockosabb, az elektromos gitároknak nagyobb teret engedő, és a koncerthangzáshoz közelebb álló hangszerelés, valamint a vendégzenészek (Daniel C. Smith, Emil Nikolaisen, Elin K. Smith) közreműködése. A koncerteken Pascal Humbert vaskos basszusmenetei nem kis szerepet játszanak, most végre a stúdióalbum hangzásvilágának is részét képezik. Kevesebb a kísérletező, elvont dal, mint a korábbi lemezeken (Elktooth, Slota prow, To make a ring). Ellenben számos keményebb, karcosabb szám került a korongra. Nincsenek instrumentális darabok se, mint a Blush Musicon vagy a Mosaicon.
Az album nagyjából első felének dalai csiszoltak, szinte észre se vettem eleinte a Beautiful axe-ban vagy a Not one stone-ban, hogy már a fejemet söpri le a refrén vagy a kiállás. Ezek a dalok szinte egészében a koncerthangszerelést adják vissza. Ezekhez hasonló dalok stúdiólemezen alig akadnak: a White bird (Blush music), illetve a Winter shaker, Dirty blue (Mosaic) jutnak eszembe. Kevésbé erős hangzású és monumentális, azonban még emelkedettebb dalok következnek (Cohawkin road, Iron feather).
Szépségük után igazi meglepetés a White knuckle grip és a Quiet nights… feldolgozása. Előbbi a 16 Horsepowert is megszégyeníti bandoneonos, torzgitáros zúzdájával, utóbbi jelentős mértékben romba dönti „Jenő” énekhangjának változatairól alkotott képünket. Ez a dal lóg ki egyedül a lemez dalai közül. Még jobban idézi a Winter shakert a Kicking bird, melyben a dobolás és a kiabálás viharos erejű szélként sodor.
A Kingdom of Ice-ban teljesedik ki egyfajta éneklési mód, ami recitálás és kiabálás határvidékén evickél. Feszes kompozíció (ritmusváltások és a dal hossza), feszült hangulat (bendzsó, gitár, bőgő lüktetése, a tekerőlant zúgása, egyéb zajok, „kiáltásbeszéd”) és egyéni hangzás jellemzi. Véleményem szerint a legjobb szerzemény a korongon és kitűnő átvezetés a záráshoz. A His loyal love eddigi egyik záródalra se emlékeztet, talán az Into the pianohoz áll közel hangzásában, de annál sokkal energikusabb. Valami reményt villant fel; a Last fist mélázó, mint az Into the piano, a Deerskin doll inkább drámai. Ennek a dalnak pedig van egy árama, sodrása az akusztikus gitár és a dob által, mely sodrásra rétegződik az ének, a vokál és az effektezett gitár: ez az álomszerűen lebegő hangulat zárja az albumot. Pontosabban zárná, hisz van itt egy instrumentális kivezetés, pusztán zajok és effektek alkalmazásával, ami mindenképp’ a lemez kontextusába illő darab.
Nem mondanám, hogy a legjobb Woven Hand lemez összességében, mert például a szerkesztettséget és az album egészét véve a Mosaic kicsivel fölé emelkedik. Viszont a dalok külön-külön magas szinten egyesítik magukban a különböző hatásokat, inspirációkat. Még valami megfigyelhető a számokat egyenként vizsgálva. Mégpedig az, hogy a 2002-es debütalbumtól kezdve egyre inkább összeolvad a hangzás egy dalon belül. Ezt úgy értem, hogy például a Wovenhand korongon a szerzeményekben többnyire tisztán elválasztható, hogy most bridge, verze vagy refrén van. Itt meg – a Consider the Birdsön és a Mosaicon egyszer-kétszer felbukkanó hangzás után, és a koncertekből következően – azt halljuk, hogy a különböző zajszőnyegek előtt vagy mögött tűnnek fel a gitár, basszusgitár és zongora szólamai, vagy csak egyszerűen azt, hogy gyönyörű folyama van az egyes kompozícióknak és észre se veszi az ember, hogy vége van.
Végül is, így vagy úgy, de ki lehet olvasni e lemez lényegét. Mégpedig azt, hogy példaértékűen helyezi egymás mellé a kemény rock dalokat és az akusztikusabb hangzású lírai szerzeményeket. Ez pedig úgy lehetséges, hogy az elektromos és az akusztikus hangszereket megfelelően keveri egy dalon belül, hol az egyik, hol a másik réteget emeli ki. Így, a létrejött szintézis szövetéből, egyszer a keménység, máskor a lágyság lesz uralkodó, változatosságot eredményezve. A Consider the Birdsön a változatosság jelen volt, minimális formai egységességgel, a Mosaic forma és hangzás szempontjából példaértékű, a Ten stones pedig változatos hangképeket vonultat föl, többé-kevésbé egységes formában. Méltó folytatása a 2006-os korongnak, több tekintetben jelentős fejlődést mutat.
No comments:
Post a Comment